Igen intenzív ez az éjjel így megújulások terén, hiszen a másik stúdióban még javában beszélgetünk a megújult Zoom.hu-ról, közbe meg mire figyelek fel? Nekiállt a twitter, és megújult. Ez is pont ma, biztos ez ilyen globális stratégiai fordulónap így redesign terén. Persze ez sem újdonság, csíptünk mi már el ebből foszlányokat és meg is írtuk, de úgy néz ki ez úttal véglegesre gondolták - a twitterblog is beszámolt róla. Nézzük akkor az újításokat, szépen sorjában.
Ami nincs:
Amiért végül is vártuk a twitter újrarajzolást, hogy így majd beleépítik az akvirált űbertuti keresőt, de ahogy nézzük, az még nincs benne. Szóval az majd csak később lesz. Bár már a régi sincs, addig még mindig ott a search.twitter.com.
Megszűnt az Archives-tab, ahol a saját posztjaink archívumát láthattuk, idősorrendben visszafele. Ez úgy is látható a profiloldalunkon (twitter.com/felhasznalonév), meg hát csak az értékes helyet foglalta, ugye.
Nincsenek sehol értesítők, figyelmeztetők, még számok sem a fülek címkéje mellet (mint ahogy a googlenál), hogy van-e olvasatlan DM vagy @reply üzenetünk. Pedig ez hasznos lenne, a twitter sokszor olyan, mint egy üzenetrögzítő. Ránk üzennek. Jó lenne, ha erről értesítene.
Ami van:
A legszembetűnőbb változás, hogy az eddig menüként szolgáló, az updatek tetején horizontálisan elhelyezkedő füleket levették, fogták őket, és átteték őket a jobb oldalra, és vertikálisan. Azért lettek így elsősorban a tab-ok, mert egy vezérlőpult szerűséget akartak ezzel létrehozni, amelyeknek a felülete egyszerűen bővíthető. Lefele márpedig több a hely. Oda, a több helybe meg új szolgáltatások és fülek fognak jönni. Mint például a keresés. Meg még más is, ami most nem jut eszembe.
Teljesen megújult a design személyre szabás is, de erről később, nézzük a finomításokat.
A statisztikák átkerültek felülre, így sokkal jobban áttekinthető és szembetűnőek ezek az igen fontos információk.
A teljes oldalbetöltés helyett rájöttek, hogy gyorsabb ha ajax-al dolgoztatnak, mint pl. amikor a home / replies tab-ok között váltunk. Gyorsabb, szárazabb érzés.
A jól ismert és általam igen kedvelt @reply nyilacska és az általam jól ismert de kevésbé használt kedvencező csillagocska már csak akkor bukkan fel, ha az adott twitt felé visszük a kurzort. Akkor viszont azonnal. Ezt is bárki letesztelheti.
Mindez azért lett, hogy ne legyen feleslegesen túlzsúfolva az oldal, átláthatóbb kezelhetőbb és gyorsabb legyen. A posztok közé elválasztó vonal került, kisebb lett a logó, nagyobbak a fülek és egyértelműbb az Update gomb. Látszik, hogy az újonnan használt typoval a posztoknál, illetve a lekerekítettebb vonalakkal próbálnak lágyítani az eléggé rácsszerkezetűvé vált oldalon.

És akkor jöjjön a legizgibb: az új profildizájner cucc. Kicsit a tumblr-éhez hasonlít, persze csak kicsit, de az jutott eszembe róla. Először is lehetőség van most már nem csak az alap felhős twitter témát választani, hanem van nekünk aszongya egy-két-há-négy… 12 új, csillivilli, egyébként esetenként tényleg jó alaptémánk. Ezeket gyors ki is lehet próbálni, mert kockázat és mellékhatás nélkül azonnali és gyors előnézet funkciót kaptunk. Ha viszont mégis találnánk kivetni valót, akkor a háttérkép és színek birizgálásával aztán valami teljesen egyedit komponálhatunk.
Általánosan kaptunk viszont több segítséget és tippet az oldalsávban.
Funkcióban tehát nem sok újat kaptunk (sőt elvettek), de mindez azért van hogy az újakat jobban integrálhassák. A lényeg, hogy olyan oldalt csináltak, ami egyszerűen bővíthető, gyorsabb és élményszerűbb, mert az új elemek és szolgáltatások amúgy is lassítanak ugye. Látszik hogy rámentek a felhasználói élményre és az érzékelt használhatóság-növekedésre. (Bezony, így hajnalban szép új fogalmakat szoktam alkotni.) A gyorsaság és az idő pedig pénz, ezt már megírta Doransky is. Ez a megújulás pedig szerintem nem csak trendiség, hanem stratégia szempontjából is kellett.
Az után, hogy technikailag is foltoztak (múlt hónapban már 99%-os volt a rendelkezésre állás, ami a twitter-nél nagy szám!), jött tehát a vizuális frissítés, hogy jöhessenek az új funkciók (keresés, sms értesítés, és a többi…). Egy olyan környezetbe, amit már megszoktak, megtanultak és megszerettek a twitterek. Így lesz idő majd az újdonságokra figyelni, illetve a folyamatos frissülés, megújulás érzéke is fennáll ugye - tehát ez az egész még marketing szempontból is érdekes lehet. Meg az emberek amúgy is szeretik, ha megújul valami - kétezer nyolcban szinte már minden arculatot vált. Nem lehet lemaradni.
Az az érzésem, kezdi felismerni magát (és azt a több millió felhasználót) a twitter. De legalább is komolyabban venni. Továbbra is kérdés, hogy hogy lesz profitábilis üzleti modell ez az egész. De biztosan valahogy.
Tudsz minket twitteren is követni, mégpedig itt: twitter.com/publikblog.
Facebook-on is szerethetsz minket, van publik.wamma.hu @ BlogNetworks és Wamma! group.




[...] P
Mindig csak a pénz!
Én például most vettem észre, hogy van olyan, h direct messages. Mondjuk ez az én hülyeségem :)