Megszokhattuk már, hogy az idei év a magyar weben a meglepetések és érdekességek éve, számos olyan dolog történt, ami vagy felháborító, vagy érdekes, vagy maglepő volt. Most is ilyesmiről van szó, ugyanis a hazai web két lényeges szereplője, Bártházi András és a legnagyobb hazai közösségi kapcsolatépítő oldal egyesítik erejüket és tudásukat. Ennek kapcsán érdeklődtünk Andrásnál, az interjút teljes terjedelmében és vágatlanul leközöljük most, a reklám előtt.

Amikor megismertelek, még a Netvibes egyik fejlesztője voltál épp, közben volt a Miner is, aztán jött ugye a Nowpublic, és most ismét, ezúttal viszonylag rövid idő után hirtelen váltással az iWiW Fejlesztői Portál. Kerestél vagy épp megtaláltak?
A Miner.hu ugye saját vállalkozás (a Wish keretén belül vannak egyebek is), mindvégig fejlesztés alatt állt kisebb-nagyobb intenzitással. A Netvibestól nem saját döntésemre jöttem el, a távoli fejlesztőket építették le hogy Párizsba csoportosítsák a fejlesztést (ennek főként praktikus okai voltak, pl. így mindenki franciául tud kommunikálni ami nekik sokkal hatékonyabb - eddig 95% beszélt angolul az 5% kedvéért). Érdekes, hogy miután engem felvettek két éve, azóta egyetlen távoli fejlesztő sem került a céghez, szóval már csak ezért is indokoltnak tűnt a döntésük. A fejlesztéseiket mind a mai napig követem (néhány belső levlistán is rajta vagyok még), továbbra is egy izgalmas és szépen növekvő, jól prosperáló projektnek tűnik.
Visszatérve a kérdésre: miután szóltak hogy elválnának az útjaink, volt három hónapom hogy találjak egy olyan céget ahol megint szívesen dolgozom hosszú távon. Jópár hazai céget körbejártam, kaptam innen-onnan elég jó ajánlatokat, de végül a NowPublic mellett döntöttem. Ott éppen három hónapos próbaidőmet töltöttem, amikor az iWiW-től megkerestek a lehetőséggel, és az lett a vége, hogy végül is mellettük döntöttem folytatás ügyileg.
A Nowpublic előtt is dilemmában voltál, hogy azt vállald-e el - ha jól tudom. Mi szólt akkor a Netvibes után a Nowpublic mellett.
Igen. Vagy 9 cégtől kaptam ajánlatot, kis startuptól kezdve 200 fős multi jellegű vállalkozásig, a fejlesztőtől a projekt menedzseren keresztül a fejlesztési igazgatóig. Mindegyiknek volt előnye, egyikről se mondanám hogy ne lett volna izgalmas a maga nemében. Végül azért döntöttem a NowPublic mellett, mert hasonló környezetet biztosított (távoli fejlesztés), mint a Netvibes, egy olyan startupról volt szó, melyben érdekes potenciálok vannak, nemzetközi környezetben dolgozhattam, s mert maga a feladat is érdekes volt. Olyan, amiben már van gyakorlatom: a Netvibes UWA környezetének implementálása a NowPublic oldalán, ötvözve az ő Drupal kódjukat a Netvibes.org nyílt forrású megoldásával. Nemrég jöttünk ki egyébként a fejlesztéssel élesben, és még számos lehetőség van a technológiában.
És mi az ami miatt most mégis inkább az iWiW-et választottad?
Mert az iWiW egy nagyon érdekes a feladat - olyan amilyen lehetőség nem jön sokszor szembe az ember életében. Végre minden ismerősöm érteni fogja, hogy min dolgozom! :) Emellett persze olyan a pozíció mintha rám szabták volna: a Netvibes miatt elég jól ismerem a Google Gadget technológiáját (ráadásul az OpenSocialt éppen most implementálja a Netvibes), szeretek ezekről a technikai témákról érthetően írni (lásd Weblabor, Webizen, Webakadémia), és úgy gondolom hogy jól megtalálom a hangot a fejlesztőkkel is. Nagyon fontos számomra az is, hogy a közvetlen munkatársak az Origonál kivétel nélkül szimpatikusak, s nagy kihívásként élem meg azt is, hogy milliónyi embert céloz meg az a szolgáltatás, melynek kialakításában legalább részben részt vehetek majd.
Ez az OpenSocial izé valóban az év durranása lesz itthon? Miért csak most? Mit jelent ez az iWiW-re nézve?
Nem tudom hogy az év durranása lesz-e, de nagy esélye van hogy az legyen. Az eddigi visszajelzések amiket láttam igen pozitívak, és komoly érdeklődés van a fejlesztők részéről a lehetőség iránt az egyszemélyes vállalkozásoktól kezdve a nagy multicégekig. Közel ezren regisztráltak eddig a Fejlesztői Portálra, ami azért elég szép szám. Az iWiW felhasználói tábora az alkalmazások szempontjából egy olyan teljesen szűz terület, amit nagyon sokan szívesen meghódítanának.
Az, hogy az iWiW miért csak most lépte meg ezt a lépést, ezzel kapcsolatosan csak a saját véleményemet tudom elmondani, mert hosszú és elég összetett a történet, én pedig csak a részleteit ismerem. Az iWiW-vel évekig komoly bajok voltak ami a sebességét, működését, használhatóságát illeti. Sokáig tartott amíg kiforrta magát a történet, s az iWiW fejlesztőcége sikeresen stabilizálta az alkalmazást, az iWiW vezetése pedig felismerte, hogy milyen irányba kell haladni a további növekedés érdekében. Én is sokat kritizáltam a céget, volt miért. Az utóbbi időben ha nem is lett tökéletes a szolgáltatás, de sokat javult. Az iWiW számára szerintem potenciális lehetőséget jelent az OpenSocial egy olyan forgalomnövelésre melyre másképp nem lenne példa, és olyan szolgáltatások megvalósítására, amire nem lenne erőforrása az Origonak, de a felhasználók igénylik azokat.
Egészen pontosan mi lesz a feladatod? Az dev.iwiw blog, a twitter support is hozzád köthető majd ezek szerint?
A feladataim a Fejlesztői Portálon keresztül a fejlesztőkkel való kapcsolattartás, a segítésük blogbejegyzésekkel és a portál egyéb eszközeivel, s az emailes támogatás is. Én fogom technikai szempontokból elbírálni azokat az alkalmazásokat is, melyeket a fejlesztők szeretnének kitenni az éles portálra. A Twittert egyébként egyirányú csatornának használjuk, és érdemes követni akár RSS olvasóból, akár a Twitteren magán (meg persze a blog feedjére is érdemes lehet feliratkozni). Ezeken kívül fejlesztőként látom a különböző igényeket, s ezeket tolmácsolom a megfelelő céges csatornák felé amilyen kritikusan csak lehet. Minél aktívabb és boldogabb fejlesztői közösséget szeretnék látni a szolgáltatás körül.
Mi a heyzet a fejlesztésekkel? Te is fejlesztesz majd alkalmazásokat, vagy majd csak support szinten folysz bele? Mi a helyzet a tervezett nyílt napokkal?
Legfőképpen a fejlesztői support a feladatom, de e mellett a belső Origos fejlesztések koordinálása, segítése is. Az Origos pozíciómtól függetlenül van vagy tíz alkalmazás ötletem, amiket szeretnék is saját nevemben megvalósítani - ha jut majd rá idő. Egy nyílt napon már túl vagyunk, ide az Origo Zrt. partnercégei lettek meghívva. Lesznek még ilyen alkalmak, főként meghívásos rendszerben.
Amúgy hol tartanak most a fejlesztők? Dolgoznak az alkalmazásokon, keresnek titeket, érződik a mozgolódás? Ha igen, milyen alkalmazások/területek a népszerűek illetve mik a statisztikák ez idáig?
Erről nem beszélhetek, de a konkrét alkalmazásokat még nem is látjuk, majd csak akkor ha a fejlesztők beküldik azokat véleményezésre. A portálon komoly aktivitás van, sokan dolgoznak, próbálgatják a lehetőségeket, töltenek fel alkalmazásokat. Kapok is kérdéseket, igen hasznos visszajelzéseket. Közösségi kezdeményezések is vannak már, mint a hivatalosan ugyan nem támogatott, de izgalmas IRC csatorna, vagy a Gazs által (szintén hivatalosan nem támogatott, de igen érdekes) iWiW Lite nevű stíluspakk.
Abban egyetértek, hogy ez az egész mizéria kicsi izgalmat visz a 2009-es év kezdésébe ha a magyar webet tekintjük. De mi a víziód az iWiW-el kapcsolatban? Hol tart most, hol tarthatna, és szerinted hol fog tartani 2010-re?
Egyszerűen nem tudom megjósolni, hogy hogyan fog a több millió iWiW-es reagálni az alkalmazások megjelenésére. Biztos, hogy nagyon sokaknak tetszeni fog, biztos, hogy sokan idegenkedni fognak. Úgy gondolom, hogy az idegenkedők is megszokják majd a lehetőségeket, és a 2009-es év végére egy sikeres induláson lesz túl az iWiW. Ez nagyon sok munka lesz mindenkinek a cégnél, de ez meg fog látszani a látogatottságon is. 2010-re már teljesen normális lesz hogy az iWiW-en vannak alkalmazások, mindenki meg fogja találni magának a kedvenceit, és kialakul az alkalmazásfejlesztésre speciálizálodott fejlesztői kör is akik a hazai tapasztalatok alapján talán a külföldi közösségi portálokon is kipróbálják majd magukat.
Elképzelhetőnek tartod, hogy valaki kimozdítsa az iWiW-et a SNS-ek terén a vezető pozíciójából? Esetleg egy facebook-szerűen érkező új oldal, vagy a meglévő versenytársak esetleg hasonló újításokkal? Hiszen tudjuk, az iWiW most izgalmas, de ettől még nem tökéletes, és hibátlan.
Erre rövidtávon nem látok esélyt. A versenytársaknak fel kell kötniük a gatyájukat, és kemény munkával szépen lassan behozni az iWiW-et, vagy találni maguknak egy célcsoportot, és azt megcélozni. Az iWiW egy nagyon speciális hely nem csak Magyarországon, de a világon is, nagyon kevés az olyan szolgáltatás, mely ilyen széles társadalmi rétegeket képes elérni. Ezt nem pillanatok alatt vívta ki, hanem lassú építkezéssel. Erről az egyik ügyfélszolgálatossal, aki már nagyon régóta az iWiWnél dolgozik, már nagyon sokat beszélgettem. Úgy érzem hogy ezt nagyon nehéz lesz megismételni, és az is látszik, hogy ezt nem csak a versenytársaknak, hanem a fejlesztőknek is látniuk kell.
A versenytársaknak ettől függetlenül szerintem célszerű lehet építkezni, hiszen rengeteg izgalmas lehetőség rejlik a közösségi szolgáltatásokban, oldalakban, és ez lehet a magyar sláger is az elkövetkező években. Azt látom hogy a jelenleg nem közösségi oldalak közül is sok el fog menni a szocializálódás, a közösségi funkciók megjelenésének irányába, ez most a trend, és ezzel sok felhasználót lehet megnyerni is.
Az iWiW nem tökéletes és hibátlan, de most jó irányba halad. Hogy mi jön ki a végén az egészből, az meg fogjuk látni. Lehet hátradőlve szemlélődni, vagy egy fejest ugrani az eseményekbe, nagyon érdekes évek vannak előttünk (és mögöttünk is).
Közben kicsit más téma, itt van a Miner birodalom, ami már két éves, folyamatosan fejleszted. Itthon egyedülálló. Mi lesz vele? Mehet párhuzamosan, mik a tervek a Minerrel?
A Miner köszönöm, jól van. Nagyon sokat tanulok belőle mind technikai, mind menedzsment szempontokból, egy nagyon jó “homokozó” számomra. A 2009-es évben valószínűleg már nem csak költeni fogok rá, hanem a bevételeket is elkezdi hozni. Érdekes nagyon a sok irány amelybe belevittem, és bár emiatt erősen szétszabdaltak a fejlesztői erőforrások és ezt nem lehetne megengedni egy profitorientált projektnél, a tanulás szempontjából igen sokat jelentett. Kismillió ötlet van a jövőjét illetően, de sajnos nem nagyon találok lelkes fejlesztőket a feladatra, így lassan haladunk. Ezzel együtt hónapról-hónapra nő a látogatottság, év elején még a 2.500 napi látogatásnak örültem, év végére viszont úgy néz ki hogy már a napi 8.000-et is simám meglépjük. A legfrissebb izgalmas újdonság a Gasztroblogger Szakácskönyv, melyet csak ajánlani tudok a több ezer receptjével. :)
És egy zárókérdés: hogy láttad a webet 2008-ban és miket jósolsz 2009-re? :)
Na, ezen mostanában nem volt időm gondolkodni, annyira lekötöttek a fejlesztések és a magánéletem. 2008-ban is sokat erősödött a JavaScript mely kedvenc területem, és akárhová nézek, 2009-ben is nagyon fontos lesz például a widget technológia, a kezdőlapok mint információs központok kérdése (nem feltétlenül a hagyományos Netvibes vonalra kell gondolni, erősít a Gmail is például). Persze ez csak egy nagyon kis szelete a webnek, ami a válság ellenére dinamikusan fejlődik tovább, sőt, most talán több szabad fejlesztői kapacitás is lesz, ha kitesznek egy halom értékes embert különböző tech cégektől. A magyar fejlesztők tömegei is remélem felismerik végre, hogy folyamatos tanulással, az új technológiák kipróbálásával, saját fejlesztésekkel sokkal messzebbre el lehet jutni mint a napi robot. Nagy hiány van különböző specialistákból (gondoljunk például az iWiWhez szükséges JavaScript fejlesztőkre - nem sokan vannak, de most meglesz egy nagyon erős motivációs tényező), olyanokból pedig nagyon, akik több területet is átlátnak. Ebből a szempontból kifejezetten optimista vagyok, és talán változások is lesznek.
Köszönjük Andrásnak a válaszokat, sok sikert kívánunk!
Facebook-on is szerethetsz minket, van publik.wamma.hu @ BlogNetworks és Wamma! group.



Graulálok. Bart.-nak az új helyhez, érdekes feladat, sok sikert hozzá!
Köszönjük az interjút Tibornak.