A Google kijött valamivel, ami zöld. Pedig én is a napokban találtam ki, hogy valami hamarosan majd zöld lesz. Nem baj, lila blogunk már van.
A TipJar lényege (google.com/tipjar), hogy belépés után különböző kategóriákba sorolva tippeket írhatunk be, hogy hogyan takaríthatunk meg pénzt. Ez azért jó, mert akkor itt lehet böngészgetni, és mások ötleteit/tanácsait megfogadni, hasznosítani. Ha valami megtetszik, akkor szavazhatunk rá, és minél többen szavaznak, annál jobb az ötlet ugye. És akkor bárki beírhatja az ötletét.
Ebből is látszik, hogy a Google két területen nyomul: a közösség és a tartalom-előállítás. Mert itt végül is erről van szó, közösségi tartalom előállítás. Nem csak a meglévőek összegyűjtése, kereshetősége, megoszthatósága, hanem most már újak előállítása. Azt hiszem, erre a jövőben még inkább rá fog menni a Google. Ja, meg zöld, de nem tudom - erre lehet hogy nem fog rámenni.
Kicsit ilyen Digg szerű, hogy így rányomhatunk arra, ami tetszik nekünk, ez azért is jó, mert akkor ezt később vissza tudjuk nézni. Egyébként szerintem a másik részről egy remek húzás, kihasználni a gazdasági válságot, mint piaci rést. Hiszen két dolgora van szükséged: tanácsokra a túléléshez és hogy ezek olyan helyről jöjjenek, akiknek hiszel, és azoknak a javaslatoknak a hatását valóban érezd.
Az egész amúgy tök a Gmail layoutra épül nagyjából, illetve még lehet folyamatosan tanácsokat is küldeni, hogy mit lenne érdemes fejleszteni az oldalon. Az egészet pedig a Google Moderator hajtja, csak ezt így kiemelik a többi széria közül.
Próbálgassátok ti is örömmel a Google Válságkezelőt (TipJar)!
Facebook-on is szerethetsz minket, van publik.wamma.hu @ BlogNetworks és Wamma! group.




Google Moderator miért nincs még magyarul? Szerintem egy ilyen oldalnak nálunk is lenne közönsége.
csak azt kell meg odairni, hogy ez nem google fejlesztes, hanem a google appizejen futo moderatorize izeje.
jade odavan!
Ez tetszik, mindjárt szétcsiripelem.
[...] Válságkezelő tippek by @publikblog cikk: http://publik.wamma.hu/2009/03/06/uj-google-tipjar-zold/ « előző | Pénzgazda — 2009. 03. 08. [...]