Tegnap volt a Múzeumok Éjszakája ugye és egyben a 13. Pecha Kucha Night Budapest is - ennek keretében hirtelen felindulásból beszéltem erről a SÜN! mizériáról. A kicsit témaidegen előadást belöktük két építészeti előadás elé és után, de talán nem volt gond, hogy kicsit lazítottunk a téma-hangulaton :)
(Szerencsére nem voltam egyedül, Hirbehozó pedig a twitterről beszélt.)

Nem tudtam semmilyen összefüggésre kivezetni az előadást, hiszen a SÜN! mániának legkevésbé az építészethez van köze, de megpróbáltam megmutatni hogy van ennek design vonatkozása is. Például a művészetekben, grafikákban is megnyilvánult ugye (képregény, kép-montázsok, fotók, web). De belopta magát a sütemény designba is (torta-fagyi), a videók, a divat (bár a SÜN! pólókat pont kifelejtettem), vagy a közterületek világába is (szobrok, közterület-elnevezések) - amikre esetlegesen lehet építészeti-közterület rendezési megoldásokat is kiagyalni. Végül pedig azt atláltam ki, hogy a SÜN! már évtizedek-századok óta velünk élő dolog, mindenki által közkedvelt, tehát lehet, hogy a nemzeti jelképünket is újra kéne gondolni - ez egy építészeti és design kihívás is.
Az előadás érdekes volt, 20 slide, amik 20 másodpercenként váltakoznak (20×20 szabály). Mindig fenntartásokkal vagyok az automatizált prezentációkkal kapcsolatban amúgy, mert nehéz a korrigációs lehetőség, de azt hiszem, egész jól sikerült ezúttal. A prezentáció itt van alább, illetve elérhető a slideshare-en. (Illusztrációnak nem csak képet vittem, hanem videót is, ezeket a slideshare prezentációba beillesztettem.) Ezúton is köszi a lehetőséget!

Jó, igazából nem teljesen, de percekkel ezelőtt lépett életbe a megújított layout a Facebook Oldalaknál (Pages), tehát ami nem profil, meg nem is Group. Hanem Page. De ez mind semmi, mert hamarosan a nyitóoldal is megújul, és akkor így az is teljesen más lesz. Erről is most szóltak. Nézzük!
Éppen kontrollálgatom a kis egyetlen Facebook Page-met, és akkor látom, hogy a beígért változások már hipp-hopp itt is vannak. Sokkal átláthatóbbá és kezelhetőbbé tették, így jobban hasonlít egy profiloldalhoz. A különböző dolgokat ugyanúgy fülecskékbe és boxokba lehet rendezni, a Page nyitólapján helyett kapott a profiloldalakon használatos Wall, amivel sokkal könnyebben lehet frissíteni az oldalakat. Illetve sokkal inkább használ a community funkcióknak az oldallal kapcsolatban. Meg akkor ezek megjelennek majd a News Feededben is. Talán egy szkrínsát beszédesebb, íme (klikkolható):
Tehát sokkal könnyebben frissíthetők, posztolhatók fotók (albumokba rendezve), videók, rendezvények, események, hozzászólások, ahogy ezt egy profiloldalnál is megszokhattuk.
A másik, hogy hamarosan megváltozik belépés után a nyitóoldal is. Szerintem jobb lesz, sokkal átláthatóbb, kezelhetőbb. A fő funkciót a Publisher kapja, illetve az alatta - átláthatóbb és kontrollálhatóbb formában - megjelenő Newsfeed. Az adott napi események (ünnepek, event-ek) maradnak jobb oldalt, alá meg jönnek az ajánlott tartalmak meg hirdetések. Az idegesítő notifikációk meg rekvesztek meg felköltöznek a név mellé.
A középső feedfolyam bal oldalára meg jönnek az app-ok (listája), illetve a News Feed kategóriálhatósága, illetve különböző feltételek alapján szűrt verziója. Szűrni lehet felhasználók alapján, de akár alkalmazások és csoportok alapján is. Meg majdnem minden alapján, és akkor így lehet több, átláthatóbb News Feed. Látszik, hogy folytatja a tendenciát a Facebook, és a kapcsolatok mellett még inkább a közösségi funkciókat helyezi előtérbe, a kapcsolatépítés mellett a legfontosabb funkció a megosztás lett az oldalon. De ez így van nagyonjól, közösségi oldalról van szó elvégre.
Na, valahogy így fog kinézni hamarost (klikkolható):
Az újításokról megjelent két összefoglaló is, az oldalak újdonságait ebben a PDF-ben, a megújuló nyitóoldalt pedig itt mutogatják. Majd ha megújul, még valószínű visszatérünk a dolgokhoz, addig is minden jót, a szó a stúdióé!
Izgalmasabb, mint a Megasztár vagy a Szombat esti láz, én mondom nektek. Hát az, hogy megvan az a Sera által kiválasztott olyan öt logóterv, amely esélyes a Turulmeme.com logo helyének betöltésére. Egy legenda kezdődik: ki kapja vajh′ az Év turulmeme.com logója címet?
Mert az van, hogy írtuk, hogy lelkesen van ez a Turulmeme. Azt viszont lehet hogy mi nem, de HH igen, hogy a logóra meg pályázat volt, és akkor így bárki tervezhetett egyéni elgondolás szerint, korhatár nélkül. És akkor a casting után öt terv jutott a döntőbe, és akkor lehet szavazni hogy kit mentsen meg Sera, azaz ki legyen a döntő négy kiesője. Hogy ne legyenek SMS gondok, poll-r-ileg lehet szavazni, pl. a Webisztánon, ahol a szavazódobozzal együtt kihirdették az öt döntős alkotást is.
Természetesen nem titkoljuk hogy a wamma! több munkatársa is nevezett, így szajmon is és én is, és most az van, hogy van személyes érdekeltség is, mert olyanra is lehet szavazni amit én csináltam. De nem ezért mondom, csak szólok hogy lehet szavazni, de arra tegyetek voksot, amelyik tetszik, nem haragszunk majd, mert anonim. De azért se haragszunk, ha anoniman rám szavaztok. Tehát sose haragszunk, főleg ha rám szavaztok. De rám meg azért szavazatok, mert tetszik nektek. Egyébként ne. Nekem még tetszik offroadsteré is asszem.
Az öt döntős már türelmetlenül sorakozik a Webisztán színpadján, köszöntsétek nagy szeretettel és ujjongással őket, majd szavazzatok a kedvencetekre! Közjegyzőink most jelentik, hogy jelenleg Nyuzs logója vezet. Szavazz Te is itt!
Döntéshez érdemes elolvasni a Webisztán kommenteket, illetve ezeket (nem azért, mert dicsérnek…):
Melyik a legjobb Turulmeme logo? - Kultplay
Turulmeme Logóarzenál - Zerkingblog
Nemrég szólt szajmon hogy hé, a twitter kicsit másképp néz ki, mint ahogy. Gyorsan frissítettem én is, és lám, valami ilyesmi lett belőle (alább kattintható), ő gyorsan le printscreen-elte, de szajmon twitter-designjának köszönhetően sajnos nem sok látszik belőle.
De elmondjuk. Kicsit átalakult a betűtípus néhány helyen, pl. a státuszüzenet idejénél. Átláthatóbb lett, szellősebb, ez látszik az avataroknál is. Oldalt a navigáció menüszerű lett a két fehér oszlop egybevonásával, és átrendeződött néhány dolog. Például az utolsó üzenetet kivették, és betették a szövegdoboz és az update gomb közé. Felülről eltűnt a kereső is (de helyet fog kapni!).
Ez nyilvánvalóan összefüggésben van az új twitterkeresővel, ami ugye a Summize akvirálásával jött létre, amit mi sem bizonyít jobban, mint a twitter blogon található skicc:

Ami egyébként új lehetőségeket mutat, hiszen az által, hogy beépült, elvileg mélyebb lesz a kereső. És akkor jöhet az a téma, hogy twitter-kereső-optimalizálás, szponzorált twittek az eredménylistában. Azt se felejtsük el hogy pr-figyelés szempontjából sem utolsó dolog, hiszen néhány másodperc alatt meg lehet tudni mit gondolnak éppen most a Coca-Coláról vagy épp a Wammáról. Vagy egyáltalán foglalkoznak-e vele.
Na, erre varjatok gombot! Ugye írták, hogy a search.twitter.com addig van, amíg nem építik be teljesen a szolgáltatást, de akkor ez láthatóan hamarosan bekövetkezik! De most csak azért írtuk, mert már ebből szinte semmi nem látszik, csak hogy ne lepődjetek majd jól meg! Hanem most.





