Tegnap akkora volt itt a hájp a Chrome körül, hogy azt találtuk mondani magunkban, hogy kit érdekel egy ilyen satnya hír ez mellett, hogy megújult a Picasaweb, a Google féle webes fotómegosztó és tároló szolgáltatás. De aztán én meg mára úgy gondoltam, hogy mégis van olyan része, ami miatt nem érdemes csak úgy elmenni mellette.

Először is bevezették a fotótagelést, így a Facebookból már ismert funkcióhoz hasonlóan könnyen megjelölhetjük a képen lévő személyeket. Mindehhez társul az arcfelismerő szolgáltatás (mesterséges intelligencia?), amely nyomban megpróbálja felismerni az ismerősöket a többi képen is, aztán ezeket egy csoportba pakolja nekünk, így sokkal gyorsabban végigcímkézhetjük őket (természetesen működik az auto-suggest a Gmail kontaktlistánk alapján), illetve a keresési funkciókat is megkönnyíti. Külön slideshow-kat is készíthetünk ez alapján, akár személyekre lebontva. Illetve a későbbi feltöltéseknél is automatikus javaslatokat tesz a személyekre. Nyilván még előfordulnak hibák, akkor működik jól, ha a személy a kamerába néz, különben egy nyúl fülét is képes arcnak felismerni… (A funkció az angol verzióban érhető el, beállításoknál váltani kell angolra)
Könnyen megcsinálhatjuk a geotaggelést is a Google Maps segítségével, illetve ez már csak azért is jó, mert bekerült egy Explore (Felfedező) menüpont is a Picasaweb-be, amiben a flickr-hez hasonlóan böngészhetjük a legnépszerűbb/legújabb fotókat, de könnyen kereshetünk címkék alapján is a képekre, böngészhetjük mások albumait.
És szintén itt ütköztem bele a Where in the World? (A Föld melyik pontja?) játékba is, mely random geotaggelt képeket dob fel a nyilvános albumokból, nekünk meg a Traveler IQ-hoz hasonlóan ki kell találni, hogy hol készült. Minél közelebb bökünk a térképen a helyhez, annál több pontot kapunk.
Nem csak a webes Picasa újul meg, hanem kiadták a szoftveres változatának 3.0-s béta (letölthető) verzióját, amely többek között továbbfejlesztet képszerkesztési funkciókkal, komplettebb webes szinkronizációval és fotókból zenés videókészítéssel lesz gazdagabb.
Ezek által a Picasa olyan asztali és webes képmegosztó, katalogizáló koncepciót hozott létre, mely tudásban bőven felveheti a versenyt a Flickr-el, de annak ellenére, hogy jóval több és ingyenes funkciót kapunk, valószínűsítem hogy mégsem fogja megdönteni annak egyeduralmát.
Hogy miért? Mert míg a Picasat inkább fotók tárolására használják, saját részre, addig a Flickr-t minőségi fotók megosztására. És ennek következtében - ami van a Flickr-nél és nincs a Picasa-nál, az a közösség. És egy meglévő, működő közösséget (Flickr) nehezen hagy ott az ember. Még ha az nem is a legtökéletesebb.
De mindenféleképpen remek lépés a googleizáció felé, és valószínüleg hamarosan a Gmail kontaktlistám albumait is böngészhetem, majd a Picasa azok alapján felcímkézi az embereket, akik eddig nem voltak. Ha teljesen új emberrel találkozik, hozzáadja a gTalk és a Gmail kontaktlistámhoz, ezáltal majd láthatom a megosztott feedjeit is, és a geotag alapján azt is, hogy mikor hol járt… persze csak ha engedjük.


