Kipróbáltuk a Google új hírolvasóját, a FastFlipet. Elsőre érthetetlennek tűnik, hogy miért a hagyományos újságlapozós feeling felé hajlanak vissza, másodikra érthetetlennek tűnik, hogy miért csak a híroldalak felső részét láthatjuk a lapozóban, harmadjára - pár perc használat után - viszont jön az “aha!”
Olyan ez, mint egy reggeli tévéműsorban a lapszemle, ahol átlapozzák az aznapi hírlapokat és hümmögnek a hírek felett. Így 2009-ben gondol egyet a Google és ráerőszakolja magát a “hagyományos hírmédiára”, leshotolja a hírszájtok cikkeit bannerestől-mindenestől, mellérak egy-két hirdetést meg közösségi funkciót és ennyi? Most akkor előre megyünk az időben, vagy hátra? Mert a Google hisz abban, hogy ha a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb hírforrást tárja az olvasók elé, akkor az majd jó lesz a médiának.
Egyébként bármennyire is fura az ötlet, maga a FastFlip gyors hírfogyasztásra tényleg tökéletes: vetünk egy pillantást a főcímre és a képekre, esetleg beleolvasunk egy-két bekezdésbe (ha belefért a screenshotba), és már nyomjuk is a jobbra-balra gombot és jön a következő hír. Vannak rovatok, lehet keresni, megosztani, lájkolni. Pár perc alatt végig tudjuk lapozni az aznapi sajtót és erre tényleg tökéletes. Legalábbis a platform, mert a Google FastFlip a világsajtónak csak azon részét tárja elénk, amely szerződött a Google-lel, és ez a lista egyelőre nem túl nagy. A Google Labs berkein belül futó híraggregátorral egyelőre főleg azok járnak jól, akik szeretnek “sok” forrásból értesülni és akiket érdekel a világpolitika, a nemzetközi sztárvilág, és olyan más, hasonlóan általános témák, mint az egészség, a tudomány vagy az utazás. Nyilván a partnerek, a témák és a funkciók listája bővülni fog, és ha beválik az ötlet jönnek majd a lokalizált verziók, növelik a kusztomizálhatóságot és mindenki nagyon örül majd.
Abban biztos vagyok, hogy lesznek akiknek tetszeni fog ez a felület, de nem hiszem, hogy néhány jobbra-balra lapozható screenshottal bármit is meg fognak menteni. Mi értjük félre a Google-t, vagy a Google a helyzetet? Vagy várjuk ki a végét? Nektek egyébként hogy tetszik?
Ha esetleg nem működik az MSN alternatív kliensekből (pl. Adium, Pidgin), akkor ez bizony nem egy lokális probléma. Úgy tűnik az történt, hogy MSN-ék módosítottak egy kicsit a protokollon, így aztán a nem megfelelő verziójú protokollt használó kliensekkel nem lehet bejelentkezni. Ne lepődjetek meg! Viszont vajon minden alternatív klienssel jelentkezik-e a probléma? Nálatok?
via K
Biztosan valami Q10 vagy jojobakivonatot tartalmazó új hidratáló esszenciát használtak a Google readernél, hiszen minden előjel nélkül egyszer csak sokkal másképp néz ki. Ha most megnézzük, már másabb, mint amilyen volt.

Az történt, hogy így rájöttek, hogy uncsi és nem biztos hogy teljesen funkcionális az eddigi design, ezért most más lett. Sok lekerekített sarok helyett a szögletes a trendi - mondja a Google. Sok változtatásban figyelembe vették a felhasználók véleményét, ezért az oldalmenüben található szekciók összecsukhatóak lettek, illetve: akiket frusztrált, azok el is rejthetik az olvasatlan elemek számát.
Az is van még, hogy sokkal letisztultabb és minimalistább lett, így most biztos sokan mondják majd hogy fúj. A legfontosabb funkció, a feed hozzáadása egyből átkerült a logo alá, nehogy ne találja valaki. Illetve sokkal jobban ráálltak a tartalomkiszolgálásra, mert hogy sok mindenkinek ez a személyes napi újságja. Így a barátok által megosztott elemek új részleget kaptak, ezáltal könnyebben menedzselhetőek, illetve a tematikus feedekben is erősítenek, ahol különböző mainstream témák és címkék alapján előre összeállított feedcsomagokra iratkozhatunk fel, mint például a Business vagy a Music Blogs. Sokkal több ilyen van most már, ezek a Browse for stuff menü alatt érhetőek el.
Tehát ők is látják, hogy a GReader a napi rutin egyik részévé kezd válni, a közösségi funkciók bevezetésével a szolgáltatás népszerűsége is nőtt, sokan kezdték el emiatt használni. Nem tudom máshol hogy van, de hazánkban még az is van, hogy így sorra jelennek meg a kiegészítő, GReader alapú szolgáltatások, mint az aggregátor vagy a katalógus. Szerintem nem így.
Hogy minél többen tudják - új belépők is? - használni, nyilván nem árt, ha letisztázzák a dolgot, illetve ráerősítenek néhány dologra. A GReader most már nem csak egy feedolvasó, hanem úgy látom, információforrás akar lenni. Ahol egyből beszerezhetem az engem érdeklőket (feedek böngészése, friend‘s shared items, kereső, note bookmarklet, stb..), ezeket meg is oszthatom egyből bárkivel (e-mail, share) és ugyanitt még metakommunikálhatok is. Egyértelmű, hogy a frissítéssel ezt a pozíciót is erősíteni kívánják.
Viszont a megnagyobbodott címsorokat kifejezetten rossz döntésnek találjuk (már-már a sajnálatos kategóriánk jut eszembe róla), azon kívül hogy a white is the new black most.
Az is eszembe jutott, hogy egyáltalán ti miért a Readert használjátok, illetve hogy valóban vonzó-e a szolgáltatásai miatt, és képes elcsábítani a konkurensek felhasználóit, illetve megnyerni az újakat. Miért a Reader A Reader? Meg hogy egyáltalán erre az átmaszkírozásra szükség volt-e egyáltalán. Jobb lett-e így a performanciája vajh?
Gyorshír rovatunkat olvashatták.
Informátorunk jelentette épp az imént az esetet, hogy épp szólt neki a Google Chrome (WebKit alap, tán a Safari is?) böngészője, hogy márpedig ne akarjon nagyon próbálkozni ezzel a facebook nevű dologgal, mer hát ez nagyon úgy néz ki hogy adathalászás lesz.
Wácáp kisgugli?
Természetesen nem vakvilágba állítgatunk itt dolgokat, igazolásul jöjjön egy gyönyörű kivitelezésű screenshot az alábbi eseményről:
Közben pedig az ominózus fbcdn.net domain is a facebook által van bejegyezve, úgyhogy különösen aranyos ez a szituáció. További fejleményeket várunk, addig is érdekes dolgok olvashatóak az interneten, illetve például itt. Firefox-al nem tapasztaltuk az esetet. De lehet más már igen.
Gyorshír rovatunkat olvashatták.




