Mindig is tudtam gyerekek, hogy nehéz a felfogásom, de most halszálka akadt a torkomon. Egyszerűen azt kell mondjam, nem értem. Mármint tudjátok, ezt a Google Reader komment-SWN-share megosztásos dolgot. Már annyi mindent elolvastam, hogy teljesen összezavarodtam.
- Miben más a komment meg a Note?
- A kommenteket mért csak komment nézetben látom, a sima összesített listában (All Items) miért nem? Hányszor olvassak újra egy posztot ezek miatt?
- Ha megosztok simán egy posztot, egyből tudok kommentet is írni hozzá. Csomóan azt mondtátok, hogy a Note megmarad első hozzászólásnak, és azután lehet a megosztottakra kommentálni. Nem így van, sima Share nyomás után is tudok egyből kommentet írni. Akkor meg mi értelme a Note meghagyásának?
- A Note meg a komment egymástól független, tehát gratula, hogy újra szétdaraboljuk az adott poszthoz tartozó komment-metakommunikációt. Olvassak kommenteket a blogfelületen, olvassam a kék buborékos Note-okat, ami látszik All Items nézetben, meg nézzem a Comment View-ban a hozzászólásokat. Ráadásul persze még mindig bugos a Reader, és az azonos posztokat nem vonja össze. Tehát egy poszthoz megint vagy négy ismerősöm megosztásnál is vannak kommentek, és ezek nem kapcsolódnak össze. Még jobban szétdarabolódik!
- Ki látja a kommenteket? Én nem csak az ismerőseimét látom, olyan, mintha az ismerősim ismerősei is benne lennének, vagyis ez így továbbosztással terjed, de mégsem kumulálódik egy poszthoz. Hát ez gagyiii.
- Valaki kékbuborékos Note-ba írja be a cuccot, aztán más nyom egy reply-t rá kommentben, és a kommentet látom, a Note-t meg nem. Hárommal lejjebb meg ugyanennél a posztnál - csak más által megosztva - meg ott van reply a fenti kommentre. Teljesen agyfelbaszós, komolyan.
- Magyarázza már el valaki, egy így, ebben a formában miért jó? Mer alapba, ha csak a komment halmaz lenne, és az kumulálódna (ahogy a Turulmeme gyűjti a Note-kat), és akkor tényleg lehetne egy poszt kapcsá thread-elni, akkor az úgy oké, tényleg faszás lenne. De így?
- Tegnap háborodtam ezen fel, meg ma is, csak már nem volt erőm hajnalban írni, de felírtam hogy ma fel kell háborodnom, hát megtettem.
- Ja, és akkor a poszt meg újra visszajön mint a bumeráng, ha megint kommenteltek hozzá, ha már kommenteltem (ez ilyen blog.hu radar szerű funkció?). Illetve ha valaki megosztja, mér bontja meg és indít új thread-et? És akkor ugyanazon a poszton belül három ismerősöm megosztására is tudok reply-t írni…

Pl. a fenti képen (ez csak Comment View-ban látszik) vajon mit mondhatott Rabbit, amire Amon válaszolt neki, közben ezt az egészet Rabbit megosztásai alatt mutatja… de mér nincs ott, amit ő mondott? Á, szar ez így. Persze majd valahol megtalálom. Biztos. Erre van az egész nap végülis, meg ez így kényelmes. Ja, meg komment nézetben csak a poszt címét látom, de azt hogy honnan van, az már luxus…
Eddig azért szerettem a Google-t, mert egyszerűen tudott jó megoldásokat, átláthatóan, kezelhetően csinálni. De ez a keep it simple filozófia kezd elveszni, mert valahogy mostanban annyira tudják bonyolítani a dolgokat, mint még sose. És egy csomó minden kezd inkább nyüg lenni, mint haszon, pedig alapjában még mindig jó ötletekről beszélünk. Ja, és akor még a barátkonnektoros feedbeszemetelős dologról meg ne is beszéljünk. Ez az egész így már majdnem inkább sajnálatos!
(Ma este 8 után a Szilvuplé-ban valaki elmagyarázhatná a dolgok menetét…)
Hangosan felháborodunk című rovatunkat olvashatták.
Elvileg úgy van, hogy ha regisztráltok a network.hu-ra és az elkéri az iWiW felhasználó és belépési adataitokat, és akkor ha megadjátok, elvileg szépen körbeszpemmeli az ismerőseiteket az iWiW-en üzenetekkel, hogy csatlakozzanak ők is. Ez eléggé hi5 stratégia, ami sajnálatos. Ami még sajnálatosabb, hogy ők nem e-mailben teszik, hanem egy közösségi oldalon. Szóval ne adjátok meg légyszi - önvédelmi okokból.

(Igaz nem próbáltam, de ha nem így van, szóljatok.) Ezennel egyúttal beveztjük a halmozottan sajnálatos fogalmat a köztudatba.
(x) Netán mégtöbb sajnálatosra vágysz?
Már régóta kerestem egy Twitter klienst Win-re ami szép is meg jól is múkodik. Erre szembejött GReaderben egy poszt, hogy megjelent egy új kliens a thirteen23 jóvoltából. Gondoltam megnézem. Aranyos a neve, mégpedig az hogy: blu. De ne felejtsük el, ez nem egyenlő a wammakékkel, de pedig majdnem olyan színű. Volt korábbi verzió, ami meg a Chirp volt, ha úgy ismerős.
Letöltöttem, win7 alatt múkodik. Kell hozzá .NET Fx 3.5, de azt úgyis letölteti velünk előbb. A kliens a thirteen23 oldaláról tölthető le.
Szépnek szép, aztán megnéztem mit tud. Vannak örömteli dolgok benne, meg van sajnálatos is, de kezdésnek nem rossz.
Örömteli: jól néz ki, végtelenítve szkrollozhatóak a twittek, tehát nem kell lapozgatni, lehet updatelni kényelmesen, ehhez van karakterszámláló is, könnyen lehet törölni, reply-zni, retweetelni (RT), DM üzeneteket írni, rögtön helyből, mouseover-re behozza ezeket. Ami még jó benne, hogy könnyen megnézhető vele, ha egy üzenet válasz volt valamire, akkor mire. Megnézhető a user profil helyből, és itt rögtön lehet blokklni, meg lehet favorizálni a user-t. Ez azért jó, mert külön megtudjuk nézni csak azok twittjeit, akiket fav-oltunk előtte. (Jó kis zajszűrő.) Szép az animációja, és tényleg kezes.
Sajnálatos: nem lehet benne külön csillagozni a twitteket (kedvencezni), és hogy nem válogatja ki külön azokat, amik nekünk jöttek reply-be. Navigáció igazából csak egérrel jó. Leggyakrabban csak két percenként frissít, ami flame threadek-nél nem annyira jó. Az ikonja nagyon hasonlít a gtalk-hoz, tök összekeverhető. Elég sokat zabál a memóriából - valószínű ez fogja elkaszálni a dolgot nálam. :(
Amúgy egész jó, most tesztelem egy darabig. Próbáljátok ki, nektek hogy-e tetszik.
Megjelent a Twitteren a barátajánló, azaz a Twitter megpróbál ajánlani felhasználókat, akiket esetlegesen ismerhetsz, és ez által követni szeretnéd. Valami olyasmi akar lenni, mint a Facebookon a People You May Know funkció, azzal a különbséggel, hogy ott nagyjából relevánsan is működik. (Ott az alapján ajánl, hogy kik azok, akiket az ismerőseim nagy része is ismer még…). A Twitter nem tudom, mi alapján ajánl, de bármi alapján tegye is azt, semmi értelme. Egy releváns felhasználót sem adott ki, ez sajnálatos. Inkább ez ilyen random alapján mehet, vagy nem tudom. De így meg minek?!
A Twitteren belül a Find People menüre kell klikkolni, majd a Suggested Users tab-ra, hogy ti is meggyőződjetek, hogy ennek így semmi értelme.
Update: igaz, HH felhívta a figyelmem, hogy ez nem barátokat, csak simán felhasználókat ajánl, akiket lehet érdemes lenne követnem. Bocs a megtévesztésért.
Az Index is megírta, a YouTube nem szarozik: leveszi a hangot minden videóról, amiben jogvédett hangok vannak*. Ezzel egy időben érkezett szerkesztőségünkbe egy felháborodott felhasználónk screenshotja is, ő az alábbi kedves rendszerüzenetet kapta:

Nagyszerű, hogy ilyen fejlett technikájuk van, de ha még a nagy YouTube is ennyire vesztésre áll a jogvédőkkel és jogtulajdonosokkal folytatott kardozásban, akkor mi lesz itt?! Hát az lesz, hogy egyszercsak nem lesz több youtube-diszkó, mert először a feltöltők unják meg a korlátozásokat és a fentihez hasonló üziket, utána - mivel már senki nem tölti fel a jó zenéket - a júzerek sem fogják használni. Meddig lehet még ezt az értelmetlen szélmalomharcot folytatni? Meddig tudják ellehetetleníteni az újabb és újabb videó- és zenemegosztó szolgáltatásokat?
[update] *Jobban megnézve tényleg arról van szó, amit HH írt: a hang nélküli videó egy új funkció, amit azok választhatnak, akiknek lopott zenét találnak a videójában, a másik opció továbbra is az, hogy törlik a videót. És ettől persze a helyzet nem sokkal jobb.
Amikor nem néznek elegen egy műsort, vagy van helyette valami, amit jobban néznek, a kereskedelmi televízióscsatornáknál akkor jön a kasza. Így van ez valahogy a weben is, ha nem használnak egy szolgáltatást, akkor megszűnik, vagy nem fejlesztik tovább. Úgy látszik, ezeket a döntéseket a Google-nek is meg kellet hoznia (már várható volt). Ebben a körben egyből 5 (betűvel kiírva: öt) szolgáltatásnak is elvágta a csúnya kaszás bitkaszája a képzeletbeli torkát. Jöjjön néhány sajnálatos hír akkorhát:

Ez volt számomra az egyik legmeglepőbb, hogy a Google videó is bevégeztetik. De úgy látszik, nekik nem. Annyit lehet tudni, hogy a feltöltött videók még elérhetőek lesznek, viszont ezután feltöltés helyett irány a YouTube. Viszont azt nem tudni, hogy most akkor a YouTube-on is megszűntetik-e a tízperces hosszbéli korlátozást, vagy marad így, ahogy van. Mert ez volt a Google Video egyik legnagyobb előnye. Abból a szempontból érthető, hogy minek házon belül két hasonló szolgáltatás, illetve abból pedig logikus, hogy igen erőteljesen vannak a YouTube monetizálásán, és ha már mód van rá, akkor oda kéne terelni a felhasználókat (és nyilván nagy az esély hogy a Google Videósok átszoknak az amúgy is ismert szolgáltatásra). Jó juhász a Google, de elég erős brand a Google videó is, természetesen továbbra is megtartják, de a cél most már a legnagyobb videó-keresővé válás.

Több mint egy éve, még 2007 valamikorjában, mikor a Publik még nem is tudott beszámolni róla, na akkor vette meg a Google nagy fantáziát látva a mikrobloggingban a Jaiku nevű szolgáltatást, ami ilyen Twitter meg Pownce hibridklón volt. Vagy mi. Nyilván erre őket a Twitter akkori kezdeti megerősödése sarkallta. Recesszió van, azóta a Pownce már be is zárt, a Jaiku meg mióta a Google-nél van meg sem nyitotta a regisztrációt, így szépen lassan ahogy volt, egymagába le is épült. Pedig mindenki mily nagy reményeket fűzött hozzá, pedzegették itt a tömeges átvándorlást meg ilyenek, de aztán ugye nem!

Még akkor frissiben a hype-ot kihasználva talán lett volna esélyük, de abban igazuk van, hogy a Twitter egyeduralmával mostmár nem érdemes küzdeni. Mondtuk mi hogy a Twittert kellett volna megvenni! Az App Enginie alatt még elérhető.

Van, aki még nem is hallott róla, van, aki meg már el is felejtette, olyan régen volt ugyanis ami nem mostanában: a Google megvette a Dodgeball-t is. A Dodgeball az ilyen SMS-es socialnetwork-ös, egymástpingelgetős dolog volt. De nem is érdemes róla beszélni, hiszen megbukott, úgy is bezár, illetve mert nagyjából értelmét vesztette a fejlesztések híján, amiket akkor sem csináltak meg, amikor már nagyjából a twitter is helyettesíteni tudta az sms-update és az sms-értesítések küldésével (ami azóta meg nincs, ugye). Tehát az Android is ide vagy oda, nincsenek vele további tervek.

A jegyzettömb. Lehet bele írni, feljegyezni információkat. Akik használják, azoknak megmarad – gondolom nem örökkévalóságig, hanem egy darabig -, de már nem fejlesztgetik további szép funkciókkal, a böngészőbe épülő kiterjesztést sem támogatják, de a webes megmarad. Másrészt meg a használata téleg már csak megszokás kérdése, hiszen a helyettesítő funkciók már elkészültek, jegyzetelésre és kollaboratív szövegezésre ott a Google Dokumentumok, to-do és GTD feladatokra a GMail Labs ajánlata a Tasks, illetbe könyvjelzőzésre a Google Bookmarks. Ők is ezeket ajánlgatják helyette.

A katalóguskereső. Talán nem is kéne mondani róla sokat, vagy inkább semmitse. A lényege az volt, hogy lehtett vele szépen (annyira nem) termékkatalógusokban keresni. Mekkora nagy ötlet! Nyilván ma már a webáruházak és online-infórengetegek idejében nem akkora, de még logikus projektnek tűnt nyolc évvel ezelőtt. Mert valamikor 2001-ben támadt ez az ötletük, és ez azért lényeges, mert ez volt az első lépésük az offline infó elérésére és keresésére online formában. Igen, lelkesen scannelgették a katalógusokat akkormég. De most lehúzódik a redőny, a napsugarak energiái ezentúl a Booksearch-ben fognak megcsillanni, ugyanis rájöttek, hogy érdemesebb a könyvek, magazinok és újságok tartalmaira fókuszálni, mint néhány reklámújságéra. Nem egy rossz ötlet, kérem!
És mi maradt, mi maradt. Ja nem, meg volt mind az öt. Ebből is látszik, hogy tök igaz amit hírbehozó mondott, hogy nem feltétlen jó az hogyha megvesz a Google, (mondjuk azért nem mondanék egyből határozott nemet). Illetve hogy vannak dolgok, amikkel még a Google sem tud mit kezdeni. Lásd a Dodgeball szindróma, ott halt meg 2005-ben, amikor aláírták a papírokat. Nyilván az sem véletlen, hogy nem sokkal ezután a fejlesztői is kiléptek. Szóval a lényeg, hogy vigyázzatok, nehogy megegyen titeket is vacsorára a Google. Én meg várom, mire fogják legközelebb rányomni a Cancel gombot. Egy biztos tippem van: a YouTube-ra nem.
Update: ja, a Mashup Editor-t is leállítják, illetve a Jaiku kód elérhető a Google App Engine alatt ugye, ahova beköltöztették néhány hónapja, de már nem fejlesztenek rajta többet. Ez a poszt meg nem is lett most olyan szórakoztató, mert fáradt vagyok.
Átlépte a kettőpontnullás szintet a Google Chrome böngésző fejlesztése, mármint verziószámban. Semmi integrált Orkut, meg ilyesmi - már ami a kettőpontnullát illeti.
Namost, az van, hogy a sok bétacuccot tartalmazó fejlesztői kettes verzió már elvileg egy csomó mindent jobban tud. Például, tudja azt, hogy jobban lehet zoom-olni az oldalakra (say wow!), CSS-t is jobban kezel, lehet könyvjelzőket importálni a Google Bookmarks-ból. De semmi beépített szinkronizációról nem kell még álmodni, csak egyoldalú import lehet, bele a böngészőbe. Fejlesztettek a helyesírás ellenörzőn is, illetve beépítették az autoscrollt is, aminek kipróbálása után a nyilakat a képernyő közepéről nekem azért sem akarta levenni…
Az friss Chrome már a frissebbik WebKit-re épül, viszont egy csomó dologban nem történt változás, ami kicsit sajnálatos. Például nem integráltak egy Google alkalmazást sem. Még a Google Bookmarks szinkronizáció sem múkodik. Az RSS-t még mindig semmilyen módon nem kezeli a Chrome, illetve a továbbfejlesztett helyesírás ellenőrzőben még mindig nem kapott helyet a magyar nyelv.
Viszont amiért az egész Chrome még mindig nem sajnálatos, mert még mindig igen csak gyors. De most jön az igazán jó pont: a Chrome-ban létrehozhatunk profilokat. Ami azt jelenti, hogy egyszerre futtathatunk két Chrome-t tulajdonképpen egymástól függetlenül, külön beállításokkal, külön könyvjelzőkkel, külön bségekkel. A két profil tab-jait azonban nem lehet egy ablakba húzni (nyilván hogy ne keverjük össze őket). Így külön berendezhetünk egy Chrome-t mondjuk a kemény munkára, a másikon pedig akár az éjszaka látogatandó pornóoldalainkat és bookmarkjainkat a közösségi meg webkettes dolgokat állítjuk be megnyitásra, meg bookmarkoknak, stb… Ezt leginkább azok fogják szeretni, akik megtartva a böngésző tulajdonságait, egyszerre pl.: két különböző Gmail (na jó, vagy Indamail) fiókba szeretnek bejelentkezve lenni. A két profil login-jai nem bántják egymást. A profilokhoz gyorsbillentyűkombináció is jár, természetesen. (Awesome!)

Elvileg a GreaseMonkey Userscriptek is működőképesek, a gyakorlatban nagyobb az esélye a lottóötösnek, még nem érdemes vele szenvedni. De majd ezen is javítanak valószínűleg.
Úgy lehet kipróbálni ezt a szuper változatot, hogy ez fejlesztői verzió, úgyhogy kicsit meg kell bizergálni a Chrome-ot, hogy befrissítse ezeket. Azt pedig úgy kell, hogy letöltjük ezt innen, ez ilyen Channel Changer, és akkor változtatunk az alap Channel-ről vagy Beta-ra (de akkor nem jön be még a kettes, illetve ritkábban, a viszonylag stabil fejlesztéseket frissíti csak be), vagy Dev, azaz fejlesztői opcióra (amit én is választottam, pedig nem vagyok Dev, muhaha), ami meg szinte azonnal befrissít, ha változatnak valamit. Ezért ez néha ingatag lehet. (Avagy kockázatok és mellékhatások…). És akkor be kell jelölni, aztán OK, majd Close, majd a Chrome megnyitása, és a Névjegy ablakban a frissítések telepítése gomb megnyomása. És akkor újraindítás is. Downgradelni lehet, de egyszerűbb leszedni és újratelepíteni innen, ha a régihez akar valaki visszatérni. Lehet boncolgatni. (Sok újdonság elsőre nem fog látszani.) Bővebben vannak dolgok erről erre meg erre.
És amint a lenti kép mutatja, természetesen nem csak a Chrome Pre-Betáját próbálgatjuk a szerkesztőségben…
A második Lekváros bukta-díjkiosztón nem teljesen bebukott dolgok jutnak főszerephez: a most díjazott alkalmazások apró, de idegesítő hibákkal vagy hiányosságokkal érdemelték ki a buktát. A második Lekváros bukta-díjat a Google Reader, az ELVIRA és az IE7 kapják, innen üdvözöljük őket.
A Google Reader bugzik
A Google-alkalmazások egyik nagyszerű funkciója a hotkey-es kezelhetőség, a Google Reader enélkül szerintem egyenesen használhatatlan lenne. A billentyűkombinációk nagy része a navigációt segíti, az egyik hotkey, az A pedig arra jó, hogy új feedeket vegyünk fel a listánkba. Csakhogy, sajnálatos módon, kikapcsolt navigációs sávval nem felhőtlen az öröm: hülyén jelenik meg és nem igazán működik. Ez pedig már jó ideje így van, úgyhogy már repül is a bukta - hátha ezt majszolgatva majd lesz kedvük kijavítani a hibácskát.
Workaround: U, és csak utána A - így előbb beugrik a navigációs panel és nincs gond. És persze vannak más megoldatlan ügyek is a Reader körül.
Az ELVIRA hagy kívánnivalót
Nem mondhatnám, hogy sok MÁV-rajongó ismerősöm van, viszont mégiscsak vonatozunk időnként, akkor pedig elő kell venni az ELVIRA-t. A rendszer sokat fejlődött az elmúlt évek során (online jegyvásárlás, meg minden), mostanra egészen használható is lett, de azért egy kicsit még operálhattak volna a felhasználói élményen. Nagy öröm volt mindannyiunknak az automatikus kiegészítés bevezetése a keresőmezőknél, illetve a legutóbb használt célállomások megjegyzése, de milyen jó lenne ha a két mezőt egy gombnyomással fel tudnánk cserélni! Nagyon jó lenne, elárulom. Örvendetes lenne az is, ha adott célállomások közötti menetrendekhez tartozna egy kedves permalink és így könnyen bookmarkolni tudnánk azokat. Ja hogy az a probléma hogy a keresésnél az utazás ideje is számít? És érdekel ez engem? Nem, oldják meg.
Ez csak néhány ötlet, amivel könnyen fokozni lehetne azt a bizonyos felhasználói élményt - legalább a weben, ha már a vonatokon ez nem mindig sikerül. De ha ezektől esetleg jószívűen eltekintünk, akkor is tudok olyat mutatni, ami miatt biztosan repül a bukta a MÁV Informatikához. Mert ugyan az online jegyvásárlás egészen pozitív visszhangot váltott ki, de talán mégse kéne ilyen minőségű képekkel riogatni a szolgáltatás iránt érdeklődőket, mert ez így mégis mi?!
Az Internet Explorer meg mit csinál?
IE-rajongó ismerősöm sem túl sok van, bár sokan lehet azt sem tudják, hogy mi az. (Off: az is igaz, hogy van, aki az emailt freemailnek, a villamost meg kombinónak hívja, úgyhogy sosetudhassuk.) Mindenesetre az Internet Explorer az egy böngésző a sok közül. A 7-es verziója pedig olyanokat csinál, hogy amikor váratlanul egy helyi fájlt akarunk megnyitni, akkor szól, hogy hát az nem lesz olyan egyszerű, mert ehhez új ablakot kell nyitni. (A figyelmeztetést nem könnyű előhozni, az “URL” bemásolásával kell próbálkozni.) Legyen szíves ezt valaki magyarázza meg nekem, hogy miért így kell, mert szerintem ennek semmi értelme, a biztonsági intézkedések ugyanis szerintem nem indokolják ezt a hülyeséget. És mivel ezúttal én ítélem oda a lekváros buktát, így most csak ezért megkapja az IE7 sok szeretettel.
(Ingyenes linkáruházunk exkluzív ajánlata: búcsúzzunk együtt az IE6-tól!)
Most értesültünk - és ez úton értesítjük kedves olvasóinkat is -, hogy a magyar blogszféra egyik meghatározó blogja a Cloneshit.hu bezárta kapuit. A kommentelhetetlen búcsúposztot hátrahagyó TRN blogja november 2-án, halottak napján közölte utolsó posztját.
UPDATE: Elnézést a félrevezetésért, a Cloneshit.hu blog nem szűnt meg végleg, csupán Tornado vonult vissza. Azonban a többszerzőség következtében könnyen lehet hogy új bejegyzéssel is fogtok még a blogban találkozni, csak nem Tornadotol.
Csak szólunk, hogy ne ijedjetek majd meg.
Ezennel a Publik szerkesztősége ünnepélyesen megalapítja a Lekváros bukta-díjat és ki is osztja az elsőt. Rögtön több díjazottunk is lesz, mégpedig kettő. Ezt a díjat olyan webes szolgáltatásoknak, startupoknak szeretnénk (és fogjuk) kiosztani, amelykről az előző díj kiosztása eltelt időben itt értekeztünk (vagy nem értekeztünk, de nagy közérdeklődés övezte a megjelenést), azóta viszont sajnálatos módon nem sokat hallottunk felőlük, vagy a nagy várakozás ellenére teljes érdektelenségbe fulladt a dolog, vagy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Mindezt nem a fikázás jegyében, inkább csak összevetjük az eredményeket az elvárásokkal és hümmögünk és megpróbálunk olyanokat díjazni, amikkel kapcsolatban az elvárások miatt nyugodtan lehetünk türelmetlenek, elégedetlenek. A webes szolgáltatások egyik alaptulajdonsága a fejlődés (kéne hogy legyen), ezt viszont csak kisebb-nagyobb távlatokban lehet mérni. Mi ebből ádázul kiragadjuk az első egységet és azt mondjuk, hogy ez egyelőre még nem az amit vártunk. Szóval a díj nem örökre szól, viszont többször is meg lehet kapni, ami azonban már túl sok jót nem jelenthet. Hát erről szól a Lekváros bukta-díj. Fogyasszátok szeretettel! És most dobpergés..
Az első Lekváros bukta-díj első nyertese tehát akkor az Indanet. Talán inkább szakmai körökben robbant nagyot egy hónapja az indások közösségi oldala, de hiszen oda is szánták, egyelőre, hadd tesztelgessék azok akiket a legjobban érdekelnek az ilyenek. Viszont úgy tűnik ennyi is volt, mindenki kipróbálta és azóta nem történt semmi, nem igazán használja senki. A potenciál persze továbbra is adott, remélhetőleg éppen most is azon dolgoznak az indások, hogy szélesebb körben is eladhatóvá tegyék a dolgot és így beválthassa a hozzá fűzött reményeket.
A másik díjazottunk a Cuil. Emlékszik még erre valaki? Nekem Google-ban kellett megkeresni, amikor _original kérdezte, hogy vajon mi van vele, ami egy keresőnél igencsak fail. És nekik ugyan fél évet adtunk a gyakorlásra, amiből még csak 3 hónap telt el, de amekkora dirrel-durral bejelentették, azt hiszem nyugodtan lehetünk türelmetlenek. Főleg hogy ha így folytatja, fél év múlva már emlékezni se fogunk rá. Mert most ugyanott tart ahol akkor, számunkra használhatatlanul hiányos az adatbázisa. Valószínűleg dolgoznak rajta, de akkor is.
És persze nyitott a kérdés: az elmúlt hónapok nagy újdonságai közül mi az ami szerintetek/nektek nem hozta a várt szintet?






