Munkahelyén értük el Sziklay-Pap Ferencet, a 3G Multimédia ügyvezetőjét. Elszántan készült egy holnapi prezentációra, és mivel véletlenül tudom, hogy nagyon érdekes dolgokon törik a fejüket, ezért gyorsan megtudakoltam tőle pár dolgot, hogy más is izgulhasson. 3GM a 3in1-ben.

W: Mi ez az egész Feri? Mit lehet tudni a 3G Multimédiáról, amiről még nem sokat lehet tudni?
3GM: A 3G Multimédiáról már most lehet tudni, hogy rövid távon nagyobb vállalatcsoport lesz mint a Google és a Japán kormány együttvéve. Komolyra fordítva, egy pályázati projekt kapcsán jött létre a cég, amelynek a célja kifejleszteni egy olyan zenei (és egyéb multimédiás) stream platformot ami “sokkalmásabb és szuperebb” minden jelenleg elérhetőnél.

W: Gondolom mindannyian lelkesek és fiatalok is vagytok, de akkor mégsem “csak” “néhány” lelkes fiatalról van szó. Ki áll emögött? Kik vannak a csapatban? Kik lehetnek?
3GM: Te tudsz valamit! :) Való igaz, a pályázaton nem is indulhatott akárki, csak a Mobilitás és Multimédia Klaszter, Magyarország egyik leginnovatívabb társulásának a tagjai által alapított vállalkozások. A 3G Multimédia legnagyobb szakmai segítsége, a Carnation Zrt is tagja ennek a csoportnak és azt hiszem ennél többet kár is mondanom, mindenki aki idáig olvasott már rég a „jaaa az más” gondolatkör mentén húzza maga alá a széket, vagy épp dől hátra. Mindez azonban nem jelenti, hogy ne lenne szükség új és friss gondolatokra és emberekre. Nem tréfáltam mikor azt mondtam, szeretnénk a világot kifordítani a sarkából bizonyos értelemben, és ehhez szükség van olyan fejlesztőkre akiknek egy csillagromboló reggeli előtti kis bemelegítésnek tűnik. Már vannak a csapatban olyan játékosok akikkel bárminek neki lehet menni, de egy-két góllövő poszt még szabad.

W: Elég szerteágazó ez a téma, ha beindul biztosan lesz nagy zizegés a mobilszolgáltatóknál, szerzői jogvédőknél, zenekiadóknál, mobilos tartalomszolgáltatásban akármilyen formában érintetteknél. De mikor lesz ez a zizegés? Mikor tudhatunk meg többet azon kívül, hogy lesz valami nagyon szuper dolog?
3GM: A projekt első nyilvános bemutatkozása most kedden lesz, egy 10 perces előadásra kértek fel az “Innovációs Tech Show” konferencia szervezői. Ezután eldördül a startpisztoly és nekiállunk eszement tempóban a fejlesztésnek. Szükség is van a lendületre, 2010 Q2 már szeretnénk a felhasználók kezébe adni a gyermeket. A „zizegés” egyébként már most elindult, a Samsung beválasztott minket, hogy az új platformjában, a BADA-ban legyünk fejlesztő partnerek…

Mik ki nem derülnek! Az biztos, hogy nem babra megy a játék a 3GM-nél, valószínűleg hallunk még róluk. Mi nagyon szeretjük a magyar startupokat, úgyhogy mindenképpen hírt adunk majd a fontosabb eseményekről. Az például már egészen biztos, hogy megkapjuk a keddi prezentációt továbbközlésre, úgyhogy nézzetek vissza valamikor a napokban!


[UPDATE]
Ahogy Feri ígérte, publikus a keddi előadás.

Disclaimer: szajmon véletlenül egy irodában dolgozik Ferivel.

Úgy néz ki a YouTube is beszáll a showbizniszbe. Vagyis ezt lehetett levenni a tegnapi YouTube Live eseményből, ami több szempontból is történelmi volt. Először is ez volt az első élő közvetítés a YouTube-on. Wáow…! Másodsorban azért, mert ez egy élő, két órás showműsor volt San Fransisco-ból, illetve Tokióból. Harmadsorban azért, mert ezen a rendezvényen csak sztárok léptek fel. Nem, nem Madonna vagy Michael Jackson, vagy éppen Kiszel Tünde. Sokkal nagyobbak.

YouTube Live

Ugyanis a YouTube kinevelte a saját sztárjait. A YouTube-nak számos webceleb köszönheti a sikerét. Vagy éppen fordítva, azért is lehetett a YouTube ilyen sikeres, mert egy csomó olyan ember jött hozzájuk önként, akiket lehetett hájponi, és ezáltal webcelebek lettek. Kölcsönös szimbiózis, érdekes, hatékony termékenység.

De nem is ez, hanem az hogy akkor mi is volt ez a YouTube Live. Mert folytak a találgatások. A legforróbb nyomon úgy tűnt, azok jártak, akik azt mondták, elindítják az élő streaming szolgáltatásukat. Ezután már nem csak rögzített felvételekkel, de élő cast-okkal is jöhetnek a felhasználók. De ezen a Forró nyomon még Máté Krisztina is elbukott volna, ugyanis erről szó sem volt. (Muhahha!) Pedig még tavasszal a szolgáltatás egyik alapítója is azt nyilatkozta, hogy dolgoznak az ügyön, és talán idén lesz belőle valami, csak eddig nem volt rá erőforrás. De majd most a Guglival… Hát nem, kérem szépen. Megtévesztés történt, ejnye.

Próbáltam hívni a YouTube-ot, de a szám, ami megvolt, nem vették fel, és a T-Home tudakozója sem tudott másikat adni, így én is csak találgatok tovább.

Már csak azért is, mert ilyen bejelentés aztán a két órás műsor alatt nem történt, pedig én a Will it Blend és a Csárli az egyszarvú produkciók közt vártam, hogy bemondják. De nem. És az a vicc, hogy olyannyira messze járnak tőle, hogy a közvetítés még nem is a saját rendszerükön történt. Ezt mások is gondolták, ezért olyan találgatások is voltak, hogy talán akvirálják valamelyik szolgáltatót, talán a Ustream-et vagy a justin.tv-t. De nem, sőt még a közvetítést sem az ő partnerségükkel, hanem az Akamai-val bonyolították le. Ez is mutatja, hogy a YT messze áll még a saját live streaming szolgáltatástól.

De akkor mi is volt ez?

Erősen tippelek, hogy egy nagyszabású kísérlet. Sorban próbálnak erőlködni, hogy hogyan hozzák vissza profitban a YT árát, hiszen hatalmas összeget fizettek érte, de bevételekben ez még nem látszik meg. Izgulunk ám értük! Szóval rájöttek, hogy kizárólag a videókba pakolt hirdetés és az előre rögzített videók nézegetése nem biztos hogy a kizárólagos megoldás. Az, hogy a felhasználók streamelhetnének, hatalmas befektetés lenne, de igazából nem lenne belőle bevétel, mert ezekhez hirdetéseket kapcsolni, kampányokat tervezni egyáltalán nem lehetne. De itt van egy csomó sztár, akik milliós nézettséget érnek el saját erejükből/ötletükből/videójukból. Emellett számos kommunikációnak alapját adja a YT. Ezeket imádják a nézők. Miért ne hoznák össze őket egy közös bohóckodás erejéig?! Amit biztos nézni fognak, hiszen ők a YT sztárjai!

És ez így is történt, az eseménynek több ezer helyszíni, és 700.000 online követője volt. Az eddigi legmagasabb nézettségű élő, kizárólag webes közvetítés. Mindenesetre azt mondták, megnézik hogy most ez hogy sikerült, és majd utána döntenek a folytatásról. Lehet, hogy ez egy egyszeri alkalom volt, de lehet hogy valami igen izgalmasnak a kezdete. Hűű.

És ha lesz még egy, vagy sokkal több ilyen? Lesznek újabb YT felfedezettek? Azt is nézni fogják? - persze. És ez már érdekelheti a hirdetőket is? - Igen, már a mostaninak is számos szponzora volt. Tervezhető? - igen.

És mi van ha más producerek is jónak tartják az ötletet? - Hozzák oda a műsort, majd a YouTube Live leadja. És így szépen lassan kialakul egy olyan csatorna, amelyet YouTube Live-nak hívnak, mely eleinte egy műsorral, de az idő során majd 24/7 programmal rendelkezik majd, a webes nézők imádni fogják, a hirdetők imádni fogják, mérhetőbb lesz a nézettsége mint a tv-műsoroknak, céloztatóbb, szórakoztatóbb és eredményesebb.

És akkor már majd a kereskedelmi tévéknek nem csak a másik kereskedelmi csatorna lesz a konkurenciája, hanem egy olyan webes csatorna is, amit majd YouTube LIVE-nak fognak hívni, és mindenki jobban fogja szeretni, hiszen azokat a tartalmakat fogja közvetíteni, amire valóban kíváncsiak a felhasználók. És ez lesz az a konkurencia, amely a legrelevánsabb lesz, ugyanis a nézők saját maguknak állítják elő azt a tartalmat amit ők érdemesnek és szórakoztatónak találnak.

És ezzel kell majd felvenni a versenyt. Hajrá.

Kapcsolódó anyag:
A RWW posztja a webes showbiz- és zeneiparról az MTV, web és a mainstreaming szempontjából.

Ajánló:
Hamarosan érdekes bejegyzéssel jövünk a hazai Web 3.0 helyzettel kapcsolatban, addig is stay tuned: van RSS és Facebook Group is, csatlakozz!