Munkahelyén értük el Sziklay-Pap Ferencet, a 3G Multimédia ügyvezetőjét. Elszántan készült egy holnapi prezentációra, és mivel véletlenül tudom, hogy nagyon érdekes dolgokon törik a fejüket, ezért gyorsan megtudakoltam tőle pár dolgot, hogy más is izgulhasson. 3GM a 3in1-ben.
W: Mi ez az egész Feri? Mit lehet tudni a 3G Multimédiáról, amiről még nem sokat lehet tudni?
3GM: A 3G Multimédiáról már most lehet tudni, hogy rövid távon nagyobb vállalatcsoport lesz mint a Google és a Japán kormány együttvéve. Komolyra fordítva, egy pályázati projekt kapcsán jött létre a cég, amelynek a célja kifejleszteni egy olyan zenei (és egyéb multimédiás) stream platformot ami “sokkalmásabb és szuperebb” minden jelenleg elérhetőnél.
W: Gondolom mindannyian lelkesek és fiatalok is vagytok, de akkor mégsem “csak” “néhány” lelkes fiatalról van szó. Ki áll emögött? Kik vannak a csapatban? Kik lehetnek?
3GM: Te tudsz valamit! :) Való igaz, a pályázaton nem is indulhatott akárki, csak a Mobilitás és Multimédia Klaszter, Magyarország egyik leginnovatívabb társulásának a tagjai által alapított vállalkozások. A 3G Multimédia legnagyobb szakmai segítsége, a Carnation Zrt is tagja ennek a csoportnak és azt hiszem ennél többet kár is mondanom, mindenki aki idáig olvasott már rég a „jaaa az más” gondolatkör mentén húzza maga alá a széket, vagy épp dől hátra. Mindez azonban nem jelenti, hogy ne lenne szükség új és friss gondolatokra és emberekre. Nem tréfáltam mikor azt mondtam, szeretnénk a világot kifordítani a sarkából bizonyos értelemben, és ehhez szükség van olyan fejlesztőkre akiknek egy csillagromboló reggeli előtti kis bemelegítésnek tűnik. Már vannak a csapatban olyan játékosok akikkel bárminek neki lehet menni, de egy-két góllövő poszt még szabad.
W: Elég szerteágazó ez a téma, ha beindul biztosan lesz nagy zizegés a mobilszolgáltatóknál, szerzői jogvédőknél, zenekiadóknál, mobilos tartalomszolgáltatásban akármilyen formában érintetteknél. De mikor lesz ez a zizegés? Mikor tudhatunk meg többet azon kívül, hogy lesz valami nagyon szuper dolog?
3GM: A projekt első nyilvános bemutatkozása most kedden lesz, egy 10 perces előadásra kértek fel az “Innovációs Tech Show” konferencia szervezői. Ezután eldördül a startpisztoly és nekiállunk eszement tempóban a fejlesztésnek. Szükség is van a lendületre, 2010 Q2 már szeretnénk a felhasználók kezébe adni a gyermeket. A „zizegés” egyébként már most elindult, a Samsung beválasztott minket, hogy az új platformjában, a BADA-ban legyünk fejlesztő partnerek…
Mik ki nem derülnek! Az biztos, hogy nem babra megy a játék a 3GM-nél, valószínűleg hallunk még róluk. Mi nagyon szeretjük a magyar startupokat, úgyhogy mindenképpen hírt adunk majd a fontosabb eseményekről. Az például már egészen biztos, hogy megkapjuk a keddi prezentációt továbbközlésre, úgyhogy nézzetek vissza valamikor a napokban!
[UPDATE]
Ahogy Feri ígérte, publikus a keddi előadás.
Disclaimer: szajmon véletlenül egy irodában dolgozik Ferivel.
Mostmár tudom miért van a semmi közepén lévő Pannon Házban egy Pannon-szaküzlet: onnan származnak a teszttelefonok. Legalábbis ami a Publik szerkesztőségének jutott, az biztosan. Kaptunk ugyanis egy Nokiát a djuice-tól, hogy egy-két hétig tesztelhessük a MMS2Facebook nevű szolgáltatásukat.
Az úgy volt, hogy nem régen futott a djuice ‘Ki a nyarabb?‘ kampánya. Ennek a lényege az volt, hogy a felhasználók feltöltik az alkalmazásba nyári témájú képeiket (nem feltétlenül a mobiljukról), a többi felhasználó pedig két random kidobott kép közül kiválasztja, hogy melyikük a nyarabb, aki pedig a végén a legjobban nyarabb, az nyer. A kampány célja feltehetőn a Magyarországon eddig egyedülálló MMS2Facebook szolgáltatás bevezetése volt. A név nagyon árulkodó, tényleg arról van szó, hogy MMS-ben küldhetünk képeket a Facebook profilunkra djuice-os vagy Pannon-os telefonunkról, ezt pedig képenként egy normál MMS áráért megtehetjük, az első aktivációs MMS díját leszámítva más díjak nincsenek.
Kicsit viszont csodálkozhatunk. Meg lehet oldani ugyanezt máshogy is és ilyen még valóban nem volt, na de mégis: miért MMS? A szélessávú mobilnet korában miért nem a szélessávú mobilnetet erőltetik? - kérdezhetnénk jogosan, hiszen szinte bármelyik mai telefonról tudunk bárhova képeket feltöltögetni. Az MMS meg már rég kiment a divatból, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán divatban volt-e bármikor. Szóval akkor miért MMS? Izgalmas kérdések, de először nézzük, működik-e egyáltalán a szolgáltatás!
A teszthez egy Nokia 6210 Navigator nevű telefont kaptunk a djuice-tól. Ez egy már kifutott, így aztán viszonylag érdektelen Symbian-os telefon mobil szélessávval, GPS-sel, átlagos multimédiás képességekkel, WiFi nélkül. Ami a teszt szempontjából érdekes tulajdonsága a 6210-nek, az a fényképezője, ami nagyon szeret lefagyni “általános rendszerhiba” jogcímen, mégpedig ha jók a megfigyeléseim, akkor a fehéregyensúly-beállítás miatt. De azért nem lehetetlen vele képeket készíteni - meg is tettem és serényen küldözgettem is belőlük a Facebookra az utóbbi pár napban.

A szolgáltatás aktiválása és használata egyébként elég egyszerű: először küldünk egy képet a 06 20 2020000-ra, ekkor a Facebook küld egy aktiváló kódot, ezzel aktiváljuk a számunkat a szájton, utána pedig már küldhetjük is önfeledten a képeket. Az MMS-be írt szöveg lesz a képaláírás és érdemes a tárgy mezőt is kitölteni, ellenkező esetben a kép címe NULL lesz, ami nem túl elegáns. Ennyi és már ott is virít a gyönyörű fotónk a Facebook-on a mobil feltöltéseink közt.
Tényleg egyszerű és valószínűleg egy még ennél jóval butább telefonnal is ugyanúgy pár pillanat alatt tudunk képeket (és videókat) posztolni a Facebookra - így pedig már valóban versenyképes alternatívája a mobilnetes-mobilappos képfeltöltésnek. Főleg, ha beleképzeljük magunkat egy a mobiltelefonok és a mobilinternet világában kevésbé járatos felhasználó helyébe, akinek lehetnek nehézségei akár a mobilböngészőn keresztüli képfeltöltéssel, akár a telefonnal készített képek számítógépen keresztüli internetre juttattásával. Ő valószínűleg nem is fog mobilnet előfizetést vásárolni, főleg ha tudja, hogy MMS-ben is küldhet képeket a Facebook-ra. Aki pedig fog mobilnet előfizetést vásárolni, az valószínűleg nem csak képeket akar küldeni a Facebookra.
Szóval miért is MMS? A ‘Ki a nyarabb?’ játék váratlan sikerét látva úgy tűnik, hogy a djuice és a közösségi szájtok barátsága nem eredménytelen, a Facebookra MMS-t küldeni egyszerű és olcsó, akkor hát miért ne? Meglátjuk mennyire szeretem én használni, illetve mennyire szeretik mások azt, hogy én használom. Kaptam már lájkot, úgyhogy a helyzet bíztató.
Most kaptam az e-mailt egyenesen Biz Stone, a twitter egyik alapítójának az aláírásával (wááá), hogy másképp lesznek a dolgok. Ahogy Balázs Fecó megénekelte hogy változnak az évszakok, azzal a lendülettel írta meg Biz hogy változnak az SMS kiküldés feltételei. Ugyanis az eddig Európában elterjedt UK számról ami a +44 762 480 1423 egészen pontosan, nem tudnak kiküldeni több SMS-t, azonban updatelni (twittelni) lehet persze továbbra is.

Ez az egész azért van mert nem gondolták át előre. Mert ha te küldesz egy twittet és azt ők kiküldik tíz followerednek, akkor az nekik tíz SMS árába kerül. Na de hát ezt ki gondolta volna az elején. Nem is az a gond, hanem hogy sokan vannak már twitteren, így sok SMS-t kellene kiküldeni, ami meg megdöbbentően sokba kerül(ne). A felhasználók meg nem fizetnek érte, természetesen. (Hát én nem is fizetnék.)
De most már elérték azt több országban is (Canada, USA, India), hogy egységes szerződést kötöttek a mobilszolgáltatókkal, és a heti 250 darabos limittel így egy felhasználó, egy évre 1000 dolcsiba kerül nekik. Most azt találták ki, hogy több országban is vesznek lokális SMS számokat, mer így olcsóbb is, meg megpróbálnak a fentihez hasonló konstrukciókkal megállapodni a szolgáltatókkal. Tehát még az is előfordulhat, hogy vesznek egy magyar számot is. És akkor lehet, hogy lesz magyar twitter SMS szám. Bár nem tudom mi alapján döntik el, nálunk elég kevesen használják a szolgáltatást. De nyilván kevesebbet is kell fizetniük majd érte, igazán megérthetnék. Idézem:
Twitter will continue to negotiate with mobile operators in Europe, Asia, China, Australia, The Americas, and other regions to forge relationships that benefit all our users. Our goal is to provide full, two-way service with Twitter via SMS to every nation in a way that is sustainable from a cost perspective. Talks with mobile companies around the world continue. In the meantime, more local numbers for updating via SMS are on the way.
Ezt az egészet megírta Biz Stone a twitter blogba is, csak angolul. Itt el lehet olvasni. Wapról meg mobilnetről továbbra is lehet twittelni. Meg van turulcsirip mobilverzió is ugyebár. A Publikblogot pedig lehet követni twitteren egysoros hírekért. Ti használtátok amugy a twitter SMS-t?
Ugyan nem vártuk izgatottan, de mégis kiderült: a második legjobb S60-ra íródott alkalmazás a Mobbler, legalábbis a Symbian-Guru.com szerint. (Az elsőt úgy hívják, hogy Handy Taskman, de az most nem érdekes.) Az S60 az nem az autó, hanem a Nokia Symbianos mobilplatformja, a Mobbler pedig lényegében egy Last.fm app erre a rendszerre.
A nagyszerű kitüntetés apropója, hogy a Mobbler most érte el a 0.2.1-es verziót, melyben mindenféle újdonság és javítás mellett most már a Last.fm radio streamjei is elérhetők. De a lényeg gondolom továbbra is az, hogy logolja (scrobbleolja, scrobblézza - várjuk további magyarítási ötleteiket) a zenét, amit hallgatunk. És ez nagyon jó. Ahogy egyre több multimédiás telefon lesz (van), egyre nagyobb szükség lesz az ilyen alkalmazásokra, és nemcsak Symbian, hanem Java-s környezetben környezetben is. Egyébként nem olyan régen jelent meg az iPhone-ra való Last.fm app is, de ez úgy tűnik még nem a végleges verzió. Mindenesetre van, jön, nincs megállás - a Last.fm előbb-utóbb a mobilpiacra is be fog törni. Pláne ha olyanokat lépnek, mint Japánban, ott ugyanis mostanában indítják be fizetős streames szolgáltatásukat mintegy 3,5 millió dallal, és így rögtön ők lesznek a legnagyobb online zeneáruház az országban. Japánban meg hát elég erős a mobilpiac, úgyhogy biztos ők is velünk örülnek majd a jobbnál jobb mobilos Last.fm appoknak.
És még egy ajándék mobilosoknak: Mobyko. Ennek az a lényege, hogy mindenféle szoftver nélkül tudjuk a telefonunkból az adatokat (számokat, neveket, képeket, videókat) netre felszinkronizálni és így megmenteni, biztonságban tudni, valamint pajtásainkkal megosztani. Ingyen vagy pénzért. Ez nagyon jól hangzik, de csak annak, akinek a telefonja támogatja a SyncML szabványt. Az enyém persze nem, úgyhogy nagy sajnálatomra nem tudtam kipróbálni. Ha valaki esetleg igen, akkor bátran ossza meg tapasztalatait.
(via tjp)



