Idén is van Goldenblog - nem mondjuk, hogy ebben az évben a Wammánál nagyon rágyúrtunk volna a témára, mert nem -, viszont a 2010-es évados első posztunkban mégis csak a Goldenblog a téma, ha már egyszer így blogolunk!
Talán most a minden eddiginél jobban megszervezettnek tűnő aranynetnapló versenyről van szó, bár ezt csak külső szemlélőként állíthatjuk, nem igazán veszünk benne részeket aktívan. Sorba jönnek a kategóriák eredményei a szakaszos lezárásokban, tegnap pedig kiderült az egyik legrelatedebb kategória végeredménye is!
Az IT kategóriában a rossz pc-játékokat feldolgozó blogtól az Apple tematikán keresztül a Webisztánig szinte minden megtalálható, azonban a legjobb (és vártabb) meglepetést mégis csak az első helyezett hozta! A kategória győzelmi cím ezúttal a tavaly 8. helyen debütált, mára első helyre felkúszott Tsabeeka blogját illeti meg! Ez srácok akár hogyan nézzük, 7 szint ugrás, ami még egy sima stratégiai játékban is szép eredmény, nem hogy a hazai blogszférában! Funky!
Szóval ez úton gratula Tsabeekának az első helyért, a bulin nem tudjuk, hogy kézfogással és külön ajándékkal meg tudjuk-e hálálni, ez majd a szervezőkön múlik. (Csak jelzem, hogy itt a mondat közben kacsintunk egyet!)
A Publik még mindig nem mond le arról, hogy a legkevesebb bejegyzéssel nyerjen goldenblogot, így jövőre mindenképp szavazzatok ránk. Gratula mindenkinek, hajrá IT blogok.
Hogy a HVG versenye szerint mik azok, amik nem hiányozhatnak a hardcore IT-junkie expertek rss olvasójából, azt megtaláljátok a Goldenblog oldalán!
The winner takes IT all!

“A vártnál rosszabbul fogynak a Google Wave meghívók. A felhasználók jelenleg nem tudnak mit kezdeni külföldi Szörcs által fejlesztett multifunkcionális, 21. századi kollaboratív kommunikációs centerrel” - állapítottam meg én éppen most.
Miközben számos Wave invitért könyörgő, epekedve vágyakozó felhasználó keresi epekedve a megoldást hullámhiányára, nap mint nap egyre több “Google Wave meghívó ingyen elvihető” twittel és hozzászólással találkozok a twitteren meg az interwebsen, ezért azt gondoltam, oldjuk meg ezt a problémát.
Gondoltam legyen ez a bejegyzés egy GWave invite center, ahol a meghívóval rendelkezők és az éppen azt keresők kielégíthetik igényeiket!
Jelenleg a Wamma! Crew tagjainak minimun 8 16 25 szabadon elkérhető meghívója van a keresőóriás forradalmian szar szolgáltatásába. Kommentben illetve direktbe a hello(kukac)wamma(pont)hu címen “Wave invájt kellene” subjectel ellátott maillel lehet értük jelentkezni!
Aki hasonló helyzetben van, kommentben jelezze elérhetőségével, így akinek kell, biztos talál itt valakit, akinek van szabad meghívója! Aki pedig bármi élvezetes és funkcionális dolgot is talált az Integetésben, az is mondja el lécci, hogy miben és hogyan változtatta meg forradalmian az életét a szolgáltatás!
Szóval Wave invájt tulajok és azokat keresők kommentre fel, ne hagyjunk senkit így tétlenül elsüllyedni segítség nélkül az internet állóvizében! jön a mikulás és a karácsony, ez egy ideális ajándék mindenkinek, egy kis CSR tevékenység senkinek sem árt, adóalapból biztos leírható!
Aki pedig keresi a meghívókat, nézze a kommenteket, vagy böngéssze a twittert, a wave meghívó címszóra keresvebiztos talál pár releváns találatot. De egyszerűbb talán, ha ezentúl a “Felesleges Google Wave Invite” rövidítésével tag-elünk, használjuk egyezményesen a #fgwi címkét, így egyszerűbb kikukázni őket!
Forró nyomon jártunk, mikor már a fél magyar internet arról beszélt a twitteren hogy elindult a joghurt és/vagy krémpudingra hasonlító nevű Yamm!, ami olyan mint egy twitter kliens mashup, mert az is. Arról hogy miért nagyon jó és mi is ez, lehet olvasni egy-két helyen. De mi mégis megkérdeztük zsoltit, mert mi így szoktunk kérdezni. Annyi a különbség más kérdezőkkel szemben, hogy nekünk válaszolt is. Következzen vágatlan interjúnk a 3in1 rovatban (3 kérdés egy téma), aki válaszol: Zsolt!

- 1. W!: Elindult a yamm.hu!
Miért és honnan az ötlet? állítsunk fel valami ok-okozati viszonyt! (ez az első kérdés)
Zsolt: Akartunk egy olyan twitter klienst, ami szerintünk jó, az Andrásnak meg már majdnem volt egy ilyenje, úgyhogy mondtuk neki: “te, András, csináljuk tovább együtt, jó lesz”W!: nem akarom ellőni a második kérdésem de ki az az András?
Zsolt: András az egyik, ha nem a legjobb fejlesztő a világon, a csiripmap kapcsán lehetne ismerős, ha felkészlütebb lennél, tibor. http://webisztan.blog.hu/2009/06/16/csiripmap_hol_laknak_a_magyar_csiripelokW!: Én nyilván tudtam, csak a nézők kedvéért gondoltam hogy mondjuk el!
Zsolt: a nézők tudták, te nem, ne háríts. - 2. W!: Térjünk át a második kérdésre! Biztos van olyan funkciója a yamm!-nak ami itthon egyedülálló, forradalmian új, ha nem is a NASA fejlesztette de mindenképpen hasonló hatást okoz a twitter-élményemben mind a bifidus actiregularis a beleimben. Mika azok a szolgáltatások, funkciók, amikre azt mondom hogy wáó!?
Zsolt: Gyönyörű hasonlat. Funkciók helyett inkább featureok miatt jöhet a wáó, olyan apróságok, mint pl hogy helyben meg tudod nézni a belinkelt videót, képeket, nem kell elkattintanod… vagy az előzmények szintén. Funkciók később jönnek, de néhány váza már látható (kép-, videó-, celeb streamek, térkép, stb.)
Mármint nem úgy váza, hogy köcsög, hanem a funkcióknak a váza. - 3. W!: A harmadik és egyben utolsó kérdésem összetett lesz mint a légy szeme. Van üzleti modell? Propeller integráció, szinergiák kihasználása, vagy majd akvirálja valaki? hol lesz a yamm! egy év múlva, hova tovább, mik a célok?
Zsolt: Van több modell is, ami szerintünk működhet, propellerrel pedig baráti országok, igen.
Egy év múlva nem tudom hol lesz, de szeretnénk ha ezt használná mindenki, aki itthon twitterezik!W!: köszönöm zsolt!
Zsolt: köszönöm a lehetőséget tibor!
További kérdéseink, mint hogy ki üzemelteti az oldalt, kik dolgoztak rajta, honnan jött a név, miért ez és hogyan kell kiejteni - idő hiányában nem kerültek feltevésre.
Arra, hogy egy év múlva hol tart a yamm!, ezt fogja-e használni minden magyar twitterező, valóban killer fícsörök jönnek-e majd a szolgáltatásba, és lehet e az előnyöket a végtelenségig fokozni - mi is kíváncsiak vagyunk! Szemünket rajta tartjuk, miközben megalapítjuk a “magyar nyelvben szókezdésre nem használt karakterrel kezdődő, két ‘m’ betűt tartalmazó nevű, felkiáltójellel ellátott logójú weboldalak” klubját!
Aki már yammozott, kommentelje be a juzer ikszpérienszét, lécci!
Kipróbáltuk a Google új hírolvasóját, a FastFlipet. Elsőre érthetetlennek tűnik, hogy miért a hagyományos újságlapozós feeling felé hajlanak vissza, másodikra érthetetlennek tűnik, hogy miért csak a híroldalak felső részét láthatjuk a lapozóban, harmadjára - pár perc használat után - viszont jön az “aha!”
Olyan ez, mint egy reggeli tévéműsorban a lapszemle, ahol átlapozzák az aznapi hírlapokat és hümmögnek a hírek felett. Így 2009-ben gondol egyet a Google és ráerőszakolja magát a “hagyományos hírmédiára”, leshotolja a hírszájtok cikkeit bannerestől-mindenestől, mellérak egy-két hirdetést meg közösségi funkciót és ennyi? Most akkor előre megyünk az időben, vagy hátra? Mert a Google hisz abban, hogy ha a lehető legrövidebb idő alatt a legtöbb hírforrást tárja az olvasók elé, akkor az majd jó lesz a médiának.
Egyébként bármennyire is fura az ötlet, maga a FastFlip gyors hírfogyasztásra tényleg tökéletes: vetünk egy pillantást a főcímre és a képekre, esetleg beleolvasunk egy-két bekezdésbe (ha belefért a screenshotba), és már nyomjuk is a jobbra-balra gombot és jön a következő hír. Vannak rovatok, lehet keresni, megosztani, lájkolni. Pár perc alatt végig tudjuk lapozni az aznapi sajtót és erre tényleg tökéletes. Legalábbis a platform, mert a Google FastFlip a világsajtónak csak azon részét tárja elénk, amely szerződött a Google-lel, és ez a lista egyelőre nem túl nagy. A Google Labs berkein belül futó híraggregátorral egyelőre főleg azok járnak jól, akik szeretnek “sok” forrásból értesülni és akiket érdekel a világpolitika, a nemzetközi sztárvilág, és olyan más, hasonlóan általános témák, mint az egészség, a tudomány vagy az utazás. Nyilván a partnerek, a témák és a funkciók listája bővülni fog, és ha beválik az ötlet jönnek majd a lokalizált verziók, növelik a kusztomizálhatóságot és mindenki nagyon örül majd.
Abban biztos vagyok, hogy lesznek akiknek tetszeni fog ez a felület, de nem hiszem, hogy néhány jobbra-balra lapozható screenshottal bármit is meg fognak menteni. Mi értjük félre a Google-t, vagy a Google a helyzetet? Vagy várjuk ki a végét? Nektek egyébként hogy tetszik?
Szenzációs, eddig itthon nem látott szolgáltatást érhetnek el felhasználóink a Wamma! tools kínálatában, nem más, mint az Ékezet és speciális karatertelenítő! A forradalmian új technológiát használó hiperminimal kisalkalmazás lehetővé teszi a felhasználóinak, hogy user, kereső és egyben URL friendly szöveggé alakíthassák bármely beírt, tetszőleges karakterekkel ellátott szöveget. A szolgáltatás most díjmentesen elérhető, és használható az széles nagy közönség számára.

A zseniális szolgáltatással bárki egy gombnyomással készíthet URL friendly ékezet nélküli szövegeket, vagy akár szöveges ID-ket! Növelje ön is a konverzióit, érvényesüljön ön is jobban a weben, használjon nagyszerű ékezettelen URL-eket, növelje oldala látogatottságát, fogyjon 15 kilóval többet!
A szolgáltatást HelloSzabi! fejlesztette, üzemeltetője a Wamma!, elérhető a mai naptól a Wamma! tools kínálatából!
Ékezettelenítsen ön is szöveget most!
Mostmár tudom miért van a semmi közepén lévő Pannon Házban egy Pannon-szaküzlet: onnan származnak a teszttelefonok. Legalábbis ami a Publik szerkesztőségének jutott, az biztosan. Kaptunk ugyanis egy Nokiát a djuice-tól, hogy egy-két hétig tesztelhessük a MMS2Facebook nevű szolgáltatásukat.
Az úgy volt, hogy nem régen futott a djuice ‘Ki a nyarabb?‘ kampánya. Ennek a lényege az volt, hogy a felhasználók feltöltik az alkalmazásba nyári témájú képeiket (nem feltétlenül a mobiljukról), a többi felhasználó pedig két random kidobott kép közül kiválasztja, hogy melyikük a nyarabb, aki pedig a végén a legjobban nyarabb, az nyer. A kampány célja feltehetőn a Magyarországon eddig egyedülálló MMS2Facebook szolgáltatás bevezetése volt. A név nagyon árulkodó, tényleg arról van szó, hogy MMS-ben küldhetünk képeket a Facebook profilunkra djuice-os vagy Pannon-os telefonunkról, ezt pedig képenként egy normál MMS áráért megtehetjük, az első aktivációs MMS díját leszámítva más díjak nincsenek.
Kicsit viszont csodálkozhatunk. Meg lehet oldani ugyanezt máshogy is és ilyen még valóban nem volt, na de mégis: miért MMS? A szélessávú mobilnet korában miért nem a szélessávú mobilnetet erőltetik? - kérdezhetnénk jogosan, hiszen szinte bármelyik mai telefonról tudunk bárhova képeket feltöltögetni. Az MMS meg már rég kiment a divatból, sőt, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán divatban volt-e bármikor. Szóval akkor miért MMS? Izgalmas kérdések, de először nézzük, működik-e egyáltalán a szolgáltatás!
A teszthez egy Nokia 6210 Navigator nevű telefont kaptunk a djuice-tól. Ez egy már kifutott, így aztán viszonylag érdektelen Symbian-os telefon mobil szélessávval, GPS-sel, átlagos multimédiás képességekkel, WiFi nélkül. Ami a teszt szempontjából érdekes tulajdonsága a 6210-nek, az a fényképezője, ami nagyon szeret lefagyni “általános rendszerhiba” jogcímen, mégpedig ha jók a megfigyeléseim, akkor a fehéregyensúly-beállítás miatt. De azért nem lehetetlen vele képeket készíteni - meg is tettem és serényen küldözgettem is belőlük a Facebookra az utóbbi pár napban.

A szolgáltatás aktiválása és használata egyébként elég egyszerű: először küldünk egy képet a 06 20 2020000-ra, ekkor a Facebook küld egy aktiváló kódot, ezzel aktiváljuk a számunkat a szájton, utána pedig már küldhetjük is önfeledten a képeket. Az MMS-be írt szöveg lesz a képaláírás és érdemes a tárgy mezőt is kitölteni, ellenkező esetben a kép címe NULL lesz, ami nem túl elegáns. Ennyi és már ott is virít a gyönyörű fotónk a Facebook-on a mobil feltöltéseink közt.
Tényleg egyszerű és valószínűleg egy még ennél jóval butább telefonnal is ugyanúgy pár pillanat alatt tudunk képeket (és videókat) posztolni a Facebookra - így pedig már valóban versenyképes alternatívája a mobilnetes-mobilappos képfeltöltésnek. Főleg, ha beleképzeljük magunkat egy a mobiltelefonok és a mobilinternet világában kevésbé járatos felhasználó helyébe, akinek lehetnek nehézségei akár a mobilböngészőn keresztüli képfeltöltéssel, akár a telefonnal készített képek számítógépen keresztüli internetre juttattásával. Ő valószínűleg nem is fog mobilnet előfizetést vásárolni, főleg ha tudja, hogy MMS-ben is küldhet képeket a Facebook-ra. Aki pedig fog mobilnet előfizetést vásárolni, az valószínűleg nem csak képeket akar küldeni a Facebookra.
Szóval miért is MMS? A ‘Ki a nyarabb?’ játék váratlan sikerét látva úgy tűnik, hogy a djuice és a közösségi szájtok barátsága nem eredménytelen, a Facebookra MMS-t küldeni egyszerű és olcsó, akkor hát miért ne? Meglátjuk mennyire szeretem én használni, illetve mennyire szeretik mások azt, hogy én használom. Kaptam már lájkot, úgyhogy a helyzet bíztató.
Múlt pénteken kicsit sem ünnepélyes keretek között megalakult a Magyar Bloggerszövetség, melyet a Blog.hu és Uj Péter fémjelez. A Wamma! különítménye is ott járt, ahogy azt a vájt fülű szemlélők észlelhetik is az IndexVideó vonatkozó tudósításában, kiváltottuk a bloggerigazolványunkat, úgyhogy mi mostmár hivatalos bloggerek vagyunk. További izgalmas részletek a most következő bejátszásban.
Megszületett ma az idei Goldenblog IT kategóriájának végeredménye, azonban a Publik nem hogy nem nyerte meg a versenyt, még a top10-be sem jutott be. Pedig emlékezzetek, hogy nekünk ez volt az egyik célunk! Ezért most mérhetetlenül szomorúak és felháborodottak és dühösek és csalódottak is vagyunk. Nem mellesleg nekem még fáj az egyik fogam is, amiből a héten letört egy kis darabka. Úgy látszik, mi bármennyire is szeretjük saját blogunkat, nem elég jó. Nem baj, tanultunk az esetből!
Deviszont egyben ezúton gratulálunk annak a 10 blognak, amiből mi kb 3-ról hallottunk eddig, ezért kettőnek gratulálunk is külön. Egyszer a Kelt-Gazs által írt Cyberculture-nak megy a pacsi és a hajrá, és gratulálunk a megszerzett 5. helyhez!
Másodszor pedig nem hagyhatjuk ki a lehetőséget hogy itt is gratuláljunk tsabeekának, hiszen a Wamma! egyik alapítója által írt és nevével fémjelzett szakmai blog, a tsabeeka.wamma.hu pedig a 8. helyet szerezte meg! Hajrá, hajrá, csak így tovább!

Az internet mai számában olvastuk, meg hát persze tapasztaltuk is, hogy a világ egyik legsikeresebb keresőszolgáltatásának* (amolyan külföldi Szörcs*) levelező szolgáltatásáról lekerült a Beta felirat, sok másik társával együtt.
De a Beta tovább él! Hiszen hosszú hónapok után olyan nehéz elszakadni attól a kis szócskától, aminek újraértelémezése az egész keresőóriás* filózófiáját belengte. Akinek hiányzik, a szolgáltató* ingyenes levelezőrendszerébe visszateheti a Beta feliratot a Labs eszköztárának és Darren-nek köszönhetően!
Aranyosak a srácok!

Nem kell semmi rosszra gondolni meg a WWF-et egyből riasztgálni. Vasárnap esti internetes műsorajánlónkban ezúttal egy játékot ajánlunk, ami rendkívül alkalmas unaloműzésre, mások lövéshangokkal való idegesítésére, és eközben egyben magunk szórakoztatására is. A kihívást a twitter adásszüneteiből ismert bálnák jelentik, nekünk meg csak el kell találni 25 másodperc alatt a legtöbbet, mint anno a Moorhuhn-ban. Vigyázat, a tweet-reload trükkös és időveszteséget okoz!
A játék neve az hogy Die fail whale, és itt találjátok meg.
Az eredményt persze lehet twittelni egyből.





